QUINC: "Egyre gyakoribbak az agresszív taktikák, ami számomra szimpatikus"

A Trigger bejutott a November 8-án kezdődő Major League következő szezonjába és ennek apropóján beszélgettünk Kovács „QUlNC” Vincével, a csapat egyik játékosával.

Esport1: Kezdésként mondanál pár szót a csapatról azok kedvéért, akik eddig nem követték a pályafutásotokat?

Szia! A csapat nagyjából 1 hónapja alakult, a Pushing Daisies és a Pure Salt csapatok összeolvadásával. Az együttműködés kitűnően kezdődött, ugyanis alig 1 hét után, már a közös csapat Go4WoT-ot nyert. Mivel a PD bejutott a top8-ba Silver Ligában, lehetősége adódott az új csapatnak, hogy részt vegyünk a Wildcard kupán. Ez sajnos szerencsétlenül alakult, így egyértelművé vált, hogy a következő szezonban még nem a Goldenben fogunk játszani, de az azt követő szezonban ezt már szeretnénk megcélozni. Kitűnő gyakorlás lesz ehhez az 1 hónapig tartó Major League - ahova sikeresen bejutottunk a relegation-ön -, illetve a további tréningek. A csatákat főként Dani2999 és AlkorQua vezeti, de persze a kommunikáció elengedhetetlen, néhány meglátás mindenkitől kell, hiszen 7 tankot senki nem tud egyedül tökéletesen átlátni.

Esport1: Hetente átlagosan mennyi időt töltötök gyakorlással, felkészüléssel a meccsekre, valamint hogy kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

A heti 2 traininget szeretnénk tartani, annak ellenére, hogy további 2 napot el fog venni a hétből Major League, amit igazából szintén gyakorlásnak fogunk fel.

Esport1: Mit gondolsz; előnyt vagy hátrányt jelent az, hogy egy teljes mértékben magyar csapattal vágtok neki a Major League-nek?

Összességében előnyt. Egy csapatban mindenféleképpen fontos, hogy a tagok jól ismerjék egymást, ezt pedig egyértelműen segíti, hogy mindenki az anyanyelvén beszél mind a meccsek közben, mind pedig a szünetekben.

Esport1: Ki a csapat kulcsembere; akire mindig lehet számítani, esetleg lehetetlennek tűnő szituációkat tudtok megfordítani a segítségével?

Játéktechnikailag szerintem nincs jelentős különbség, a nehéz helyzeteket eldöntésénél főként a gyors taktikai döntések számítanak, ezekhez Alkor-nak és Dani-nak kitűnő érzéke van.

Esport1: Szerinted hogyan alakul a meta ebben a szezonban? Milyen tankok és taktikák kerülnek majd előtérbe?

Egyre gyakoribbak lettek a kevésbé páncélozott, gyors, nagy tűzerejű tankokból álló lineupok, és az agresszív taktikák, akár védő oldalról is. Az efféle játék számomra elég szimpatikus, sőt, szerintem a nézők szemszögéből is érdekesebb, mint egy full camp feltörése. Természetesen az sem lenne jó, ha minden meccs abból állna, hogy mindkét csapat csinál egy rusht valamelyik random irányba és az egyéni skillükre bízzák magukat.

Esport1: Az első héten a NotLikeThis és a The Wild Bunch lesz az ellenfeletek. Mennyire tartotok ezektől a meccsektől?

A NotLikeThis egy új csapat, ennek ellenére ismerjük őket, és már nem is 1-szer játszottunk velük. Az ellenük játszott legtöbb csata szoros volt, ezért az 5:0-ás vereségen/győzelmen kívül semmin nem lepődnék meg. A Wild Bunch-nak 1 teljes Golden szezon áll a háta mögött, ahol nem gyenge csapatokat vertek el, de szerintem mi is fel vagyunk készülve a kihívásra.

A csapat első mérkőzését élőben is követhetitek majd Zm0r csatornáján.

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

World of Tanks - Véget ért a Silver League 2. szezonja

A hetekben lezajlott a Golden League európai döntője, valamint sor került az orosz, amerikai és ázsiai döntőre is, de mi történt ezalatt a Silver League-ben? Sikerült a Golden kvalifikáció a magyaroknak?

Ezeket olvastad már ?