Játékosbemutató: RUSH kudarcokkal teli útja a legjobbak közé

Játékosbemutató: RUSH kudarcokkal teli útja a legjobbak közé

Folytatódik sorozatunk, ezúttal az ELEAGUE MVP-je, RUSH kerül reflektorfénybe, aki közel 3 év sikertelenség után ért fel a csúcsra!

Az ELEAGUE MVP-je! Hosszú út vezetett idáig, de RUSH elérte a nívós címet, mely karriere eddigi abszolút csúcspontja. A múltheti OpTic Gaming győzelem fényében úgy döntöttünk, hogy ezen a héten vele folytatjuk sorozatunkat.

Korai karriere

Will Wierzba neve mindenkinek ismerősen kell, hogy csengjen! Nem?! Sebaj, talán RUSH-ról már hallottatok. Az amerikai születésű játékos, jelenleg 22 éves, valamikor 2013-ban kezdte el profi CS:GO karrierét a Monomaniac eSports csapatában. Első verseny győzelmét azonban nem velük, hanem az eLevate csapatával érte el 2015 márciusában, az Alienware Area 51 Kupán. Két évig tehát abszolút semmi! Csapattársai között olyan nevekkel találkozhatunk, mint daps vagy NAF, akik később is vele tartottak a Sponsorless csapatához, mely nevéből adódóan egy organizáció nélküli mixhez hasonlított inkább, mintsem komoly csapathoz. De szerencséjükre a Team Conquest felkarolta őket.

esport csgo counterstrike player rush opticgaming karrier

Út az ELEAGUE-ig

Az imént említett hármas, kiegészülve ryx-szel és ShahZaM-mal, nem sokáig maradt együtt, ryx egy hónap után lelépett arra hivatkozva, hogy nem jön ki a csapattársakkal. Ekkor csatlakozott stanislaw a gárdához, vele együtt pedig elértek a Pro League döntőjébe is, ahol 7-8. helyen estek ki. Decemberben szerződtek át az OpTic Gaminghez, ahol a ShahZaM-mixwell, stanislaw-tarik cserék jöttek, majd a daps-stanislaw visszacsere után felállt a jelenlegi csapat szeptember elején, a nevek alapján a legígéretesebb ötös! Részt vettek több tornán is, de az eredmény mégse jött! Ott voltak a kölni Majoron, ahol a csoportkörben estek ki, ám ősszel beindult a gépezet, és november elején megnyerték a Northern Arénát a G2 ellen! Ez az ELEAGUE előtt elég biztató jelnek tűnt, és végül be is bizonyították, hogy képesek felvenni a versenyt a nagy európai csapatokkal, és Atlantából ők tértek haza győztesen!

esport csgo counterstrike player rush opticgaming karrier

Karriere számokban

Karriere során közel 160.000 dollárt keresett, melynek felét a múltheti ELEAGUE döntőben szerezte. A másik felét az elmúlt 3 év alatt lövöldözte össze kisebb nyereményekből. Megnyerték a Northern Arénát, mely 50.000 dollárral, valamint ismét kijutottak az ESL Pro League döntőjébe, Sao Paulóba, amely további 35.000 dollárral gazdagította a csapat kasszáját. Az eredményeknél érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi fél évben egyre jobban szerepel mind az OpTic, mind RUSH.

Sokan meglepődtek az ELEAGUE győzelmen, pedig ezt egy több, mint egy éven át tartó építkezés előzte meg, melyben a játékoscserék, a megfelelő szervezet megtalálása és a játékosok fejlődése mind fontos szerepet kaptak. RUSH játéka egyre konzisztensebbé kezd válni, és a nehéz helyzetekben mindig megvillantja tudását. A HLTV szerint az elmúlt fél évben folyamatosan 1.0-s rating feletti eredményt ér el. Az elmúlt három hónapban átlagosan 1.03-as ratingje van, közel 100 játszott pályával a szórásban, ami elég stabilnak tűnik a részéről, és akkor még nem is beszéltünk az ELEAGUE-es statisztikájáról!

A jövőjével kapcsolatban, amit biztosan tudunk, hogy ő is ott lesz csapatával a december végi ELEAGUE Major kvalifikációján, és ha úgy teljesít, mint az ELEAGUE döntőjében, akkor biztosra vehető, hogy az Optic ott lesz a Majoron!

Ha lemaradtál volna a múltheti részről, amiben bemutattuk, hogyan robbant be Stewie2k a semmiből, akkor itt bepótolhatod!

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!