Dev1ce újra csúcsformában játszik, ő lett a döntő MVP-je!

Az Astralis sikeréből oroszlánrészt vállalt a fiatal dán AWP-s, aki minden mapon pluszba lőtte magát.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Astralis az ECS második szezonjának döntőjén behúzta fennállása első trófeáját, a dánok veretlenül mosták le az egész mezőnyt!

Az pedig, hogy egyetlen mapot sem veszítettek, nagyban köszönhető volt dev1ce-nak, aki egészen elmebeteg statisztikákkal zárt a végére! 6 meccsen összesen 121 killel zárt, melyek alatt +51-es K/D arány és 1.43-as rating jött össze.

Az persze látszik, hogy dev1ce eddig is a csapat egyik legjobbja volt, hiszen mióta Astralis néven játszanak, még sose került 1-es rating alá, ami egészen elképesztő kiegyensúlyozottságot jelent. Viszonyításképp még csak annyit a mostani szereplés mellé: ahogy ti is látjátok, dev1ce még soha, egyetlen Astralis mezben játszott versenyen sem jutott ilyen magasságokig, az 1.43-as szám tehát egyéni rekord is!

Ha tudja tartani ezt a remek formát a Majorig, reszkethet minden ellenfél, aki a dán fiatalok útjába kerül!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!