Új év, új remények, indul a magyar esport szezon is lassan!

Új év, új remények, indul a magyar esport szezon is lassan!

Külföldön zajli az élet, lassan kezdődik az LCS-ek, valamint már volt egy zágrábi lan is, de itthon sem kell már sokat várni a versenyekre.

Itthon még ébredezik az esport, ettől függetlenül a LoL-os csapataink már túl vannak egy megmérettetésen, hisz részt vettek a Zagreb Gaming Arena keretein belül szervezett LoL versenyen, ahol végül a myR meg tudta kaparintani a harmadik helyet. 

Nem kell viszont már sokat várni a magyar rendezvényekre sem, februárban már rögtön két esemény keretein belül is megmutathatják magukat a játékosok.

PEN LAN

Február 4-én egy nagykanizsai rendezvénnyel indítunk, ami nem más, mint a PEN LAN, immáron második alkalommal. Összesen 16 csapat jelentkezését várják, regisztrálni az esemény honlapján lehet majd. 

Ezeken kívül a szervezők még tárgyi nyereményt is ígérnek, de ennek mibenléte egyelőre meglepetés.A versenyen kívül lesznek hosszabb beszélgetések és pályabemutatások is, többek közt jobban megismerhetjük majd Pierce, Darcigh és AK eddigi pályafutását.

A meccsek kommentárjáért a Magyar LoLTV-ből ismert Német "PierceTheHeaven" Ákos, valamint Békés "Darcigh" Márton fog felelni. Az esemény helyszínéül a Pannon Egyetem B épülete, vagy ahogy a helyiek ismerik, a tankos ház fog szolgálni. 

LoL Roadshow Szeged

Másik közeledő eseményünk pedig a Magyar LoLTV és a Rift közreműködéséből tavaly született LoL Roadshow következő állomása, ezúttal Szegeden. A benevezett csapatok már véglegesek, egy-kettő ismerős lehet a MEB-ről, vagy pár korábbi versenyről.Mint láthatjátok a kevésbé ismert csapatokon kívül érkezik pár nagy név is: az esemény egyik házigazdája a Rift Esports természetesen, a MEB-ről, meg kb minden tavalyi versenyről ismert WiLD, egyeseknek egy korábbi Mondo versenyről ismerős lehet még az Obscure Gaming, illetve szintén a MEB-en játszó Crewbest-Digiprime másik csapata a BLUE. A roadshow kicsit hasonlítható a PlayIT-eken megszokott sémához, azaz több vidéki városban kerül megrendezésre, ahol "minitornákat" tartanak és az itt győztes csapatok jutnak tovább a majdani budapesti döntőbe.Hogy ne legyen unalmas azok számára sem, akik inkább játszani szeretnek, a rendezők gondoskodtak arról, hogy mindenki megtalálja a neki valót, mivel lesz 1 v 1-es és 3 v 3-as torna is a helyszínen, sőt ötösével is lehet játszani egymás ellen, igaz versenyen kívül, akár haverokkal, akár a helyszínen megismert játékosokkal. Akiket érdekel a LoL világának művészibb vonala, azoknak ott lesz egy cosplay verseny. Az ajándékok sem maradnak el, hiszen nyereményjáték is lesz majd, valamint Kahoot Kvízek is. Aki mégse tudna kilátogatni a helyszínre, annak sem kell csüggednie, ahogy azt már megszokhattuk az eddigi Roadshowk során, ezúttal is közvetítve lesz a rendezvény a Magyar LoL TV által, saját csatornájukon. A szervezők egy nagyon csábító videót is összeraktak:

Az eseményről bővebben a rendezvény facebook oldaláról tájékozódhattok, ahol mindenféle információt megtaláltok arról, hogy pontosan hogyan zajlik majd a program, mennyibe kerül a belépő stb.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!