Ez ám a meglepetés: ScreaM az EnVy-be igazolt a FaZe helyett!

Ez ám a meglepetés: ScreaM az EnVy-be igazolt a FaZe helyett!

Így már azért nem olyan reménytelen a francia csapat helyzete, a one-tap mester komoly erősítést jelent a Happy-RpK páros mellé!

A nagy francia forgatás után úgy tűnt az EnVy szinte eltűnik a CS:GO térképekről, annyira gyengén jöttek ki a dologból. Egyedül Happy és RpK számított top játékosnak az ötösből, jött azonban a nagy bejelentés, ScreaM mégis náluk folytatja! Úgy tűnik ugyanis, hogy játéka nem vált be a FaZe-nél, hiába próbálták a csapatba illeszteni. Sajnos van ilyen.

Így viszont már nem is annyira reménytelen az EnVy helyzete, mint amilyennek kezdetben tűnt! Ott van entry-be RpK, az egyik legkeményebb tank a mostani metában, Happy irányít és lurkol, a sztárjátékos szerepét pedig mintha csak ScreaM-ről mintázták volna. Ha SIXER is beletanul az AWP mesterségbe, és xms is beérik supportként, ütőképes ötös lehet még belőlük! Ez pedig egyáltalán nem lehetetlen, gondoljunk csak bele, bodyy ugyanezt az utat járta be, az LDLC-ből felkerült a G2-be, és a mostani sztárcsapatban már bérelt helye volt.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!