Megvolt az első hivatalos Inferno meccs: siralmas az eredmény

Megvolt az első hivatalos Inferno meccs: siralmas az eredmény

A Tricked és a PRIDE a StarLadder i-League selejtezőn avatták fel az új Inferno-t, a lengyelek elég meggyőzően mozogtak rajta!

Bár a hivatalos bejelentést már jó ideje megkaptuk, mostanáig kellett várni az első, új Inferno-n lejátszott hivatalos meccsre. A Tricked és a PRIDE a StarLadder i-League selejtezőn avatták fel az új Inferno-t, ami bizony nem a random pályák közül került elő! a lengyelek rögtön ezt választották saját pályájuknak, utólag értjük, miért:

Elég szépen be is jött nekik, úgy tűnik a változtatások meghozták a kívánt hatást, Inferno jobban támadható, mint valaha. A 16:1 persze nem lesz minden meccsen állandó, de jól mutatja a terror oldal erősödését. Ráadásul a lengyelek a kilátástalan szitukban is jobban ott voltak fejben, MINISE 1v3 szitut is lehozott az AWP-vel! Íme tehát az első kiemelt jelenet egy hivatalos meccsről, a felújított Inferno kapcsán!

A szerdán kezdődő DreamHack Las Vegas lesz az első LAN esemény, ahol bemutatkozik az új Inferno, érdeklődve várjuk, kik hogyan szerepelnek majd rajta, ha előkerül!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!