Fun: az év legnagyobb tisztelgése lett volna, de az Astralis kihagyta a ziccert

Fun: az év legnagyobb tisztelgése lett volna, de az Astralis kihagyta a ziccert

Az MLG Columbus egyik emlékezetes pillanata volt, mikor az Astralis irányítója már megnyert helyzetben kért időt a fnatic ellen, ezúttal elmaradt a megemlékezés.

2016 Első Major tornáján, az MLG Columbus alatt az Astralis és a fnatic a rájátszásban kerültek össze, a Bo3 második mapján az Astralis hamar óriási előnyt harcolt ki magának. A dánok már 15:2-re is vezettk, mikor az irányító kihasználta a csapat egyetlen időkérését:

Akkor elképzelhetetlennek tűnt ez a forgatókönyv, nem is értette senki, mi történik. Később a meccs végén az akkori IGL karrigan magyarázatot adott a történtere.

"Nem féltek tőlünk, nem tiszteltek minket, azért kértük ki 13 meccspontnál a timeout-ot hogy gondolkozzanak el kicsit!" - karrigan abban a helyzetben igazi vezérként viselkedett, és alaposan visszavágott a lekezelő nyilatkozatok miatt, kiállva sajátjaiért!

Az IEM Katowice döntőjében karrigan már új csapata, a FaZe élén masírozott a fináléba, ahol éppen egykori csapattársai, az Astralis volt az ellenfél. Az Astralis jutott először meccsponthoz, 15:13-ra vezettek a negyedik pályán, Thorin szerint ekkor jöhetett volna az év tisztelgése, az egykori kapitány előtt:

A CS:GO szakember szerint a fnatic elleni felejthetetlen pillanat emlékére kikérhettek volna egy időt a dánok, és beírhatták volna: Szeretünk Finn (Finn Andersen ugye karrigan polgári neve)! Nem lett volna sima megmozdulás, az tény, de talán az év legnagyobb tisztelgéseként vonult volna be a CS:GO krónikáiba! Az pedig, ha allu magára vette volna a finn jelzőt, már csak hab a poéntortán.

A kiélezett helyzet miatt az Astralis időkérése nem valósult meg, a győzelem viszont összejött, ezzel pedig az Astralis tovább menetel 2017-ben! Major győzelem után újabb nagyverseny a gyűjteményben!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!