Rekkles:

Rekkles: "Nem tudom, hogy tudom-e még folytatni"

A fnatic lövésze nem érzi magát csúcsformában, ezért már a visszavonulás is megfordult a fejében.

Martin "Rekkles" Larsson Európa egyik legismertebb lövésze, aki már több mint 6 splitet lehúzott a fnatic-nál, most azonban, az idei tavaszi évad hetedik hete után, miután kikaptak az UOL-tól, ahol egyébként minden esélyük megvolt nyerni, betelt nála a pohár. És talán egy kicsit túl is csordult már, miután a héten a ROCCAT is elverte őket 2-1-re.

Bár még mindig a harmadik helyen állnak az A csoportban 4 győzelemmel és 6 vereséggel, de a ROCCAT üldözi őket. A fnatic még három meccset játszik, a Giants ellen szinte kötelező a győzelem, ha nem akarják azt, hogy az eddig tetszhalottat játszó ROCCAT utolérje őket, márpedig az utolsó két meccsük a veretlen G2 Esports és az idei meglepetés csapat a Misfits ellen lesz.

Tweetek sorozatát posztolta ki egymás után, amiben azt is leírja, hogy általában egész gyorsan túl tudja tenni magát egy vereségen, de az UOL elleni az nem egy ilyen.

Ezután ír arról is, hogy nem tudja, hogy innen hogyan tovább, de reméli, hogy ez nem fogja őt elsodorni. A karrierje elején megfogadta, hogy a csúcson hagyja abba és ha most abbahagyná, akkor nem tudna többet ezzel a tudattal együtt élni. 

A theScore esports leült vele beszélgetni annak kapcsán, hogy mi a helyzet azzal a három éves szerződéssel, amit nem rég kellett volna aláírnia és, hogy tényleg meggondolja-e a visszavonulást a szezon végén.

A Fnatic már két hete egy lejtőn van, az utolsó győzelmetek az Origen ellen volt. Még van két hét, mielőtt vége lesz a split-nek. Hogyan teszed rendbe magad mentálisan az ilyen szituációkban?

"Hazamentünk egy hétre, miután játszottunk az Origen ellen és ez hiba volt. 2014-ben már elkövettem egyszer egy ilyen hibát még a párizsi All-Star előtt. Volt 4 hetünk készülni és az volt az egyetlen lehetőség, hogy hazautazzak, úgyhogy kihasználtam. Kár volt, hiszen akkor jött ki egy új patch és a csapattal nem tudtam átbeszélni úgy a dolgokat, mint a többi csapat. Szerintem mi elfogadtuk ezt, hogy ilyen helyzetben vagyunk és lehet, hogy elvesztünk néhány meccset, de próbálunk maximálisan a rájátszásra készülni. Hogyha ki is kapunk a ROCCAT-től vagy a Giants-től, akkor is még a harmadikként végzünk a csoportunkban és bent vagyunk a rájátszásban. De, ha a ROCCAT-nek sikerül megnyerni néhány meccset, mi pedig eldobunk néhányat, akkor tényleg át kell gondolnunk, hogy mik is a céljaink."

Hallottam már több szervezettől és több játékostól is, hogy a legnehezebb dolog az LCS-ben az a split-be való beilleszkedés. Minden csapatnak fel kell építeni egy megfelelő belső összhangot a csapaton belül. A vezetők most köréd építették a csapatot. Ennyire nehéz lenne felépíteni azt a megfelelő összhangot, ez lehet a baj a fnatic-nál jelenleg?

"Lehet, bár szerintem jó úton haladunk, főleg azóta, mióta európai csapatot építettünk. Úgy gondoltuk, hogy egy összeszokottabb csapatot kapunk, hogyha ezen az irányon indulunk el. Nehéz megmondani, hogy jól döntöttünk-e vagy sem. De hogyha Spirit-tel és Gamsu-val maradunk, akkor hoztuk volna meg a rossz döntést. Bár rendkívül tehetséges játékosok, nem tudtunk megfelelően együttműködni. Miután az európai csapattal elkezdődött a szezon és játékost kellett cserélnünk, meg nem ment annyira a csapatnak, éreztük, hogy még kell a megfelelő összhang. Néha, mintha egy lépéssel le lennénk maradva. Nem tudjuk, mit kellene játszanunk, vagy mit tegyünk, hogy top csapat legyünk újra. Ott vagyunk a célegyenesben, de elbukunk, ez pedig nagyon frusztráló érzés és ennek van köze ahhoz amiket az UOL utáni meccs után írtam."

Csere a Fnaticnál: Broxah marad, Amazing megy a B csapatba

Challenger jungler > több évnyi rutinnal rendelkező LCS jungler.

Ez a hatodik split a fnatic-kal számodra. Le is írtad, hogy a csúcson szeretnéd abbahagyni. Ami a Twitteren volt, az csak szimplán idegesség volt az UOL elleni vereség után, vagy tényleg gondolkozol azon hogy előbb vagy utóbb visszavonulsz?

"Őszintén, az év elején azt éreztem, hogy sokkal többet kellene nyújtanom. Szóval azon voltunk, hogy aláírjak egy három éves szerződést, amit még nem írtam alá, ahogy azt megemlítettem a Twitteren is, nem érzem magam túl jól. Úgy próbálom ezt látni, mint egy nagy fal, hogy mennyit bírok el, mint ember. Az egyik oldalán a falnak a csapattal kapcsolatos dolgok vannak. A másik oldalról a személyes dolgok is közre játszanak. Kezdtem azt érezni, hogy a csapattal kapcsolatos problémák már befolyásolják a normális életemet is és ez volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy már nem bírok többet. Ezután kicsit depressziós lettem. Mentem már át hasonló dolgon még a suliban, de akkor egy terapeutával sikerült megbeszélni a dolgokat. Most kísértetiesen hasonló a sztori, ami kicsit megrémisztett, ezért sem írtam még alá a három éves szerződést, mert nem tudom, hogy tudom-e folytatni." 

Hogyha megadatna az a lehetőség, hogy a csúcson fejezd be, de nem a fnatic-ban, akkor mennél?

Elég biztos vagyok abban, hogy a fnatic-ban szeretném befejezni. Season 4 végén elhagyni a fnatic-ot hiba volt és tanultam belőle, nem szeretném ezt megismételni. Nagyon kedvesek velem és rendkívül sokat köszönhetek nekik. Nem akarom őket cserben hagyni többször, itt szeretném befejezni.

Sok játékos, említette már, hogy vannak hasonló, mély időszakai. Ez egy olyan dolog, amit megbeszélsz más játékosokkal a csapatban?

"Nem feltétlen. A saját érzéseimet követem, ezt az évek során már megtanultam. Sikerült olyanná változnom, hogy a céljaimat követem és próbálok minél jobban fejlődni és csak ezt előtérbe helyezni, ha szükség van rá. Inkább egy terapeutához megyek el, ha úgy érzem, hogy szükség van rá."

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!