Aggasztó pletyka látott napvilágot, STYKO továbbállhat

A fiatal szlovák játékos teljesítményére felfigyelt Európa, lehet máris lecsapják a HellRaisers kezéről?

A HellRaisers ötöse szép sikereket ért el 2016 végén, 2017 elején, az utóbbi hetekben azonban mintha kicsit befékezett volna az együttes. A Major óta nem jutottak ki LAN-ra, és a legutóbbi hírek szerint akadhat olyan játékos, aki ennél többre vágyik.

STYKO bevállalta: abbahagyja tanulmányait az állandó játék érdekében

A HellRaisers szlovák játékosa egy év után búcsúzik az egyetemtől, de nem zárta ki azt sem, hogy később visszaül az iskolapadba.

A célkeresztbe ezúttal STYKO került, aki korábban már bejelentette, minden idejét a CS:GO-ra szeretné fordítani, adni magának egy esélyt hogy lássa, mi sülhet ki ebből. A helyszín azonban nem biztos, hogy a HellRaisers csapata marad:

A pletykák szerint STYKO és a mousesports egy esetleges szerződésről tárgyalnak, ami több szempontból is érdekes kérdéseket vethet fel.

Egyrészt adja magát, hogy vajon ki érkezik a helyére? A széteső FlipSid3 fiatal zsenije, electronic például jó választás lenne, de a CIS régióban akadnak még tehetségek bőven.

A másik, hogy kit váltana a mouz-ban? Az elsőként felmerülő név természetesen Spiidi-é, de sokan denis-t is szívesen látnák a lineupon kívül. Érdemes továbbá azt is mérlegelni, ha Spiidi elmegy, ismét új irányító után kell nézniük csapaton belül.

A mouz eddig egy embert cserélt a Major lineup óta, így ha STYKO érkezik is, még bőven megtarthatják a Major kvaliba lefoglalt helyüket. Ha viszont Spiidi-t és denis-t egyszerre szeretnék lecserélni, akkor a Minor-tól kellene indulniuk.

A pletyka persze egyből beindította a találgatásokat, egy cseh portál állítólag még a csapat menedzserét, Johnta-t is megkérdezte az ügyeben:

Újabb hírekig marad a feszült várakozás és a találgatás, vajon tényleg megbomlik-e a HellRaisers ígéretes, fiatal ötöse?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!