2% - Ezért hagyta abba Lifecoach

2% - Ezért hagyta abba Lifecoach

A német játékos kifejtette, mi miatt döntött úgy, hogy felhagy a kompetitív Hearthstone-nal.

Kisebb bombaként robbant a hír még februárban, hogy az egyik legismertebb és legsikeresebb Hearthstone-játékos, Lifecoach bejelentette: felhagy a kompetitív játékkal. Rankedezni egészen biztosan nem fog, de a versenyek közül is csak arra fog elmenni, amit valóban élvez - mint például a Hearthstone Global Games, ahol esélye van bekerülni a német csapatba.

Hogy mi áll a döntés hátterében? Erről korábban is beszélt már: a véletlen túl nagy szerepe mellett az is nagyon zavarja, hogy a komolyabb játéktudást igénylő deckeket folyamatosan ellehetetleníti a Blizzard. A PC Gamernek adott interjújában részletesen is beszélt a döntéséről - idézzük a G2 játékosának mondatait.

"Nem is igazán arról van szó, hogy felhagyok a kompetitív Hearthstone-nal, egyszerűen csak úgy gondolom, hogy nincs már valódi kompetitív Hearthstone. Szívesen játszanék, nem ez a gond."

"Jelenleg a világ legjobb játékosának nagyjából 5 százalék előnye lehet egy jobb játékossal szemben, ami nevetségesen alacsony. Ez is azt mutatja, hogy túl alacsonyan van a legmagasabb szint. Túl rövidek a meccsek, ami miatt nagyon kevés lehetőség van arra, hogy a játéktudás döntsön, hiszen az első pár kör a legegyszerűbb."


Lifecoach egyébként nem adta fel könnyen (pedig már másfél éve is voltak hasonló gondolatai), hanem profihoz méltó módon igyekezett változtatni: honfitársával és jóbarátjával, SuperJJ-vel több mint kéthónapos "edzőtáborba" vonultak bécsi otthonában, az eredmény azonban lehangoló volt.

"Heti száz órát a Hearthstone-nal töltöttünk két és fél hónapon keresztül, az lényegében 1000 órányi gyakorlás. És nem csak játszottunk - amikor éppen nem streameltünk, a stratégiáról beszélgettünk, a legerősebb meta deckeket vizsgáltuk, mint a Jade Shaman. Nagyon magas szintű játék volt véleményem szerint, és az eredményeink is egész jók voltak. Minden szezonban Legend Rank 10 és 50 között végeztünk, vagyis ilyen szempontból király volt az egész. A győzelmi arányokra pillantva azonban nem. A végén 62.5 százalékos winrate-ünk volt high legenden, szemben a korábbi 60.5 százalékkal - vagyis kemény 2 százalékot sikerült javulni."

Lifecoach kifejtette: nem haragszik a Blizzardra, hiszen a Hearthstone továbbra is egy jó és szórakoztató játék. Csupán úgy érzi, hogy már nem neki szól: az olyan lapok és deckek nerfelésével, mint a Molten Giant, a Blade Flurry vagy a Warsong Commander/Grim Patron folyamatosan azokat a deckeket gyengítik, melyek komoly játéktudást igényelnek - azzal együtt, hogy a maguk idejében szerinte is ezek voltak a legerősebb paklik.

A német játékos mostanság leginkább a The Witcher világában játszódó kártyajátékban, a Gwentben leli örömét, amiből ugyan pénze még nincs (már tervezik az első versenyeket), de ez szerencsére nem probléma számára: elmondta, hogy pókerkarrierje során olyan vagyonra tett szert, ami élete végéig elegendő lesz számára.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!