71% - Ez tény, a HellRaisers a legjobb formában lévő csapat

71% - Ez tény, a HellRaisers a legjobb formában lévő csapat

Az utóbbi 30 nap eredményeit vizsgálva rengeteg értékes skalp és szép eredmény került a HR neve mellé.

A HellRaisers nagy menetelésére már korábban is felhívtuk a figyelmet, így egyben látni a statisztikát azonban még megdöbbentőbb. Ez azonban most kivételesen nem a köpni-nyelni sem tudjuk fajtája, hanem a bambán magunk elé vigyorgós megdöbbentség. Hiszen a HR talán joggal mondhatjuk, élete formájában játszik.

Kevés meglepetés is akadt az első napon, de azok legalább ütöttek

Hemi | 17/04/05 11:31 A svájci rendszerben tartott csoportkör első fordulója nem hozott túl izgalmas párosításokat 2-3 meccset leszámítva, a végeredmények azonban alapos fejtörésre adnak okot, ha végignézzük őket. Az április 4 és 9 között tartott LAN-on összesen 300 000 dollárért zajlik a küzdelem, lássuk mi történt a csoportmeccsek első napján: North vs.

Az elmúlt 30 nap eseményeit megvizsgálva parádés statisztikákat tudnak felmutatni DeadFox-ék, ez idő alatt ugyanis 42 mapot játszottak különböző ligában, kvalikon vagy éppen LAN-on, amiből 30-at meg is nyertek. Voltak köztük könnyebb ellenfelek és igazi nagyágyúk is, például a mousesports, a Virtus,pro, a Na'Vi, az EnVyUs, a G2, a North, a FaZe a fnatic és még sorolhatnánk!

A mapokat egyenként megnézve egész szép képet kapunk a HR jelenlegi mappooljáról! A két legtöbbet játszott mapjuk Cache és Mirage, és nem mellékesen a számok is ezeken a mapokon a legjobbak. Cache-en 8-ból 7-et nyertek, Mirage-on 10-ből 8-at az elmúlt 30 napban.

A középmezőnyben Overpass és Inferno végzett, előbbin 80%-os, utóbbin 66%-os a győzelmi arányuk, bár igaz, hogy kevesebbet játszanak ezeken a pályákon. A leszálló ágon Train és Cobblestone jön szembe, a vágányok között 50%, míg kábelen 40% DeadFox-ék eredményessége.

Utolsó pályaként Nuke sem maradhat ki, és bár nagyon jól cseng a 100%-os győzelmi arány, ez csupán két csapat elleni statisztika. 42 mapból csak kettő esett Nuke-on, ráadásul a Tricked és a Spirit ellen, az itteni győzelmeket tehát felesleges lenne túlgondolni, Nuke tehát egyelőre még kérdőjel.

Az összesítést nézve tehát 42 mapon aratott 30 győzelemmel a HR eszméletlen hónapot produkált, a 71%-os márciusi győzelmi arány ilyen sok meccsel, egyedülálló az egész profi CS:GO mezőnyben!

A kijevi StarSeries döntőn ennek megfelelően sok Cache, Mirage, Overpass és Inferno meccset kívánunk a srácoknak!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!