Ennyit változott a TEC-9 megjelenése óta

Ennyit változott a TEC-9 megjelenése óta

Bemutatjuk a TEC-9 történetét megjelenésétől a mai napig bezárólag.

Hosszú út vezetett odáig, hogy a mindenki által félve említett REKT-9-tól eljutottunk a manapság megbízható útitársnak tartott TEC-9-ig. Most ez az utat szeretnénk bejárni veletek, időrend szerint haladva a különböző, a fegyvert érintő frissítéseken keresztül!

2014. július

A CS:GO megjelenésétől kezdve részét képezte ez a fegyver a játéknak, ám nem sokan használták eddig a frissítésig, hiszen semmi értelme nem volt. Hiába került akkor még $400-ba, ha pontosan még lőni sem lehetett vele és leginkább arra volt jó, hogy minél többet imádkozzunk egy-egy golyó célba éréséért. Épp ezért döntött a Valve a változtatás mellett, hiszen alapvetően szükség volt egy fegyverre, ami a spórolós-pénzkiegyenlítős vásárlásoknál számításba jöhet.

Ezt követően elég durván felborult a játékmeta, mivel a fegyver gyakorlatilag minden szituációra tökéletessé vált és még mindig csak egy $400-os pisztoly volt. Már ha lehet valamit pisztolynak nevezni, amivel futás közben hosszú távolságra is lehet nagyon magas pontosság mellett lőni, miközben olyan gyorsan nyomod az egérgombot, hogy meccsenként kell egeret cserélj.

Pont ezért szokás az ilyen erős fegyverek tárméretét vagy tüzelési sebességét csökkenteni, bár ez csak jóval a frissítés után változott. Egészen addig egy tár 32 lőszert tartalmazott és összesen 120 darab állt a játékos rendelkezésére, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárhonnan le lehetett lőni bárkit és még további $300 járt az ölések mellé. Sokan a Revolverhez hasonlítják az akkor kialakult helyzetet, de közel sem volt annyira erős mint az R8 és nem bírt olyan rossz visszhanggal sem. Lehet pont ezért váratott magára annyit a frissítés.

Azonban a javításig elég durva eszközt kaptak kezükbe a játékosok, amire az egyik legszebb és egyben bizarrabb példa kétségkívül GeT_RiGhT esete, aki annak idején esésből lőtt vele egy golyós fejest:

2015. március

A CT-k nyilván semmit nem tudtak kezdeni azzal a szituációval, amikor már bevett gyakorlattá vált a REKT-9 vásárlás terror oldalon és mindenki ezzel futkorászott a szervereken. Ezt megelégelve a Valve újabb frissítést adott ki a fegyverhez, amiben csökkentették a hatótávolságát és a tárak is 24 lőszert tartalmaztak ezentúl a korábbi 32 helyett, ráadásul az árcédula is megváltozott: 400 helyett 500 dollárra.

Ekkor érte el a fegyver mai formáját, ami remek kiegészítése továbbra is a távolsági fegyvereknek, mint az AWP vagy az SSG, de a gyors támadások és a spórolós-pénzkiegyenlítős vásárlások egyik legnépszerűbb eszközeinek egyike ma is, bár az utóbbi időkben kezdi átvenni helyét a Desert Eagle.

Akárhogy is, a REKT-9-t felváltó TEC-9 a Counter-Strike egyik legmeghatározóbb fegyverévé vált. A sok fejtörés ellenére, amit az első frissítés után okozott, egy kifejezetten hasznos fegyverré vált a játékmetában, mely nélkül el sem tudnánk képzelni a játékot ma.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!