Már a héten indulnak a Minor kvalik, készülhetnek a magyar csapatok

Már a héten indulnak a Minor kvalik, készülhetnek a magyar csapatok

Április 27-én indul az PGL európai selejtezősorozata, melyen bárki megméretteti magát a kontinens csapatai közül.

A nyár egyik nagy szenzációja, hogy az évek óta Majort rendező ESL One Köln idén lemarad a legnagyobb versenyeket megillető egymilliós státuszról, helyette a Krakkóban tartott PGL viszi majd a pálmát ezen a téren. A július verseny közelsége miatt a selejtezőket már áprilisban megkezdik:

1. Nyílt selejtező: április 27-29.
2. Nyílt selejtező: május 3-5.
3. Nyílt selejtező: május 8-10.
4. Nyílt selejtező: május 14-16.
Zárt selejtező: május 18-19.
PGL EU Minor: június 15-18.

A meghívásos rész csak és kizárólag a Zárt selejtezőn érvényes, az itteni 16 csapatból nyolc meghívott és nyolc kvalis együttes szerepel majd. Meghívottként a BIG, EnVyUs, Epsilon, Heroic, Kinguin, LDLC, NiP és Space Soldiers tehát már biztosan ott lesz, a négy selejtezőből pedig alkalmanként 2-2 csapat kerül majd melléjük.

Az első selejtezőre már él a nevezés: az alábbi linken nevezhettek, ha április 27 és 29 között kedvetek támadna kipróbálni magatokat Európa feltörekvő együttesei között.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!