Egy napig tartott a myRevenge - HoP csere, Faker dog máris visszatért

Egy napig tartott a myRevenge - HoP csere, Faker dog máris visszatért

Alig egy napot töltött el Faker Dog v2, azaz Meight a myRevenge-nél.

Nagy meglepetést okozott, mikor a SEC-es nemzeti kupa győzelem után két játékos, Getro, Faker Dog v2, valamint a csapat cseredzsungelese úgy döntött, hogy átmennek a myRevenge-be és a SEC-es spotra is igény tartanának.

Teljes átalakulás a myRevenge-nél, ketten érkeztek a HoP-ból

Mi lesz a HOP SEC helyével a nemzetközi csoportkörben?

A "csoda" viszont nem tartott sokáig, a csapat kikapott a PlayIT selejtezőn és úgy látszik, ennyi elég is volt Faker Dog-nak, mivel mára már vissza is ment a HoP-ba, amit a csapat azóta hivatalosan is megerősített. Ennek köszönhetően viszont a myRevenge mides nélkül maradt az utolsó pillanatban, a CS kvalin végül meg se jelentek.

Eddig is kérdéses volt, hogy pusztán két (+1) tag átvándorlásával hogyan tartanak igényt majd a korábban megnyert SEC spotra, így viszont már szinte borítékolható, hogy az a Team HoP-nál marad, mivel Getro és flovy maradtak csak a myRevenge-nél. A másik kérdés pedig a myRevenge midese persze, egyelőre nem tudni, hogy Robusto tér-e vissza játszani a cserepadról, vagy esetleg keresnek egy új játékost.

Tavaly még úgy tűnt, hogy talán a MEB-nek köszönhetően ezek az állandó vándorlások megszűnnek, de az utóbbi egy-két hét eseményei másról tettek tanúbizonyságot.

Ti mit gondoltok ezekről az ide-oda mászkálásokról a csapatok között?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések