Milyen változások várnak ránk röviden? Itt megtalálod! VIDEÓ

Milyen változások várnak ránk röviden? Itt megtalálod! VIDEÓ

Korábban már írtunk nagyrészt ezekről, most viszont videóban is összegezve láthatjuk, mikre számíthatunk biztosan, illetve mi az, ami még várat magára.

Korábban már több cikk-ben is foglalkoztunk a különféle változásokkal, amire számíthatunk még idén, legyen szó akár a tankok frissítéséről, új tárgyak érkezéséről és meglévők frissítéséről, valamint az új hírnökről is.

Ezért lesz iszonyat OP az új Rift Herald!

Eacute;rezhető volt, hogy a Rift Heraldnak kevés prioritása volt eddig, de amit megoldásként hoztak kissé durvára sikerült.

Ami már biztos, az a három tank, Sejuani, Zac és Maokai frissítése, két új tárgy hozzáadása, a támogató tárgyak újítása és átalakítása, a Szurdok hírnökének pubertás korba való lépése, ezeket már mind láthattuk. Ami még újdonság és egyelőre kidolgozás alatt áll, megbecsülési rendszer, valamint a 10 tiltásos rendszer. Utóbbi azért tart ennyi ideig, mivel a profik közt használt formában a soloque játékkörnyezetbe nem ültethető át, ne felejtsük, ott még mindig az első játékos, vagyis rendszerint a topos bannol végig, képzeljük ezt el egy solo ranked meccsen...

Idén sem maradunk változások híján, az biztos, újra meg kell tanulni majd játszani, hiszen az eddig megszokott egyensúly ismét felborulhat.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!