Eléggé paráznak a játékosok a PGL Major gépeitől

Eléggé paráznak a játékosok a PGL Major gépeitől

I5-ös procik egy CS:GO Major versenyen? WTF

Több profi e-sportoló is Twitteren panaszkodott arra, hogy a vasárnap rajtoló, krakkói PGL Major versenyen gyengék a gépek, amin játszani kell majd! A gyenge processzor azért probléma, mert vannak olyan profi játékosok, akik szeretnek Full HD-ban játszani, mindemellé pedig igényelnek 144-240 FPS-t, ami alatt egy i5 már eléggé meg tud izzadni. A monitorok rendben vannak, sőt, ott úgy néz ki, elég bivaly, 240 Hz-es vasakat sikerült szerezni, de ezeknek a teljesítményének a kihasználásához erősebb hajtógépek is kellenének.

Coldzera egyenesen röhögött azon, hogy hogy lehet 2017-ben egy profi CS:GO versenyen i5-ös procikon játszani:

a Na'Vis seized is kiakadt persze, ő már a Játékosok Szövetségét kéri, hogy tegyenek valamit az ügy érdekében:

NiKo is elégetlenkedett egy sort:

De a C9-os shroud is panaszkodott. Azt persze nem tudjuk, hogy pontosan milyen évjáratú procik vannak a gépekben, ráadásul többek között ReDeYe is azt mondta, hogy ezek ugyanazok a vasak, amiket a Major kvali alatt is használtak, ott pedig nem volt velük baj. Úgy tűnik, valami most mégse oké velük, ha ennyi játékos panaszkodik. Ahogy FalleN mondta, "ez egy Major verseny, 300 FPS-t vár és azt, hogy néha esetleg lemenjen 299-re." Érdekesség, hogy az EU minoron az asztalokkal volt probléma, azt ígérték a szervezők, hogy a Majorre már minden rendben lesz. Meglátjuk, holnap minden kiderül!

VIDEÓ: SIXER kicsit befeszült a Minoron, az asztal bánta

Az nV francia játékosa az asztalon vezette le a dühét a BIG ellen elbukott meccs után.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Borítókép: SK Gaming Twitter

Kövess Minket!