A G2 visszautasította a StarSeries-meghívót, egyre közelebb a forgatás?

A G2 visszautasította a StarSeries-meghívót, egyre közelebb a forgatás?

Három topcsapat (köztük a G2) visszautasította a meghívását, egyikük pedig a közelgő Majort nevezte meg indokként a StarLadder szerint.

Meglepő bejelentést tett ma a StarLadder a következő StarSeries verseny szereplőivel kapcsolatban. Három topcsapat, vagyis a FaZe, a G2 és a fnatic a korábbi meghívásuk ellenére mégsem vesz részt a tornán. Az említett okok között a sűrű menetrendet, és ami valamelyest érthetetlen, a közelgő Majort nevezték meg. Nem tudni, hogy melyikük szerint időszerű belevágni egy szeptemberi verseny felkészülésébe már júniusban, hiszen mindhárman legendák. Viszont ha jobban belegondolunk, ez nem feltétlenül marad így egyikük esetében, mint azt egy múltheti riport is is igazolja.

Nagy összeget mernénk tenni ugyanis a franciákra, akikről az a hír járja, hogy hamarosan új felállással térnek vissza, és csakis Nathan "NBK" Schmitten múlik, hogy legendaként vagy sem. Ha ő nem csatlakozik Richard "shox" Papillon tervéhez, akkor az új gárdának bizony a kvalifikáció legelejéről kell indulnia, ami júniusban kezdődik. A visszalépésük könnyen jelentheti azt, hogy NBK meghozta döntését, és nem kér shoxék ötletéből, ezért az új felállás (amiben biztosan nincs benne kettőnél több G2 játékos, aki az ELEAGUE Bostonon is szerepelt) máris azon dolgozik, hogy kijusson a szeptemberi Majorre. Az első lépés efelé a június 4-ei nyílt selejtező lehet, ami valóban ütközne a StarSeries menetrendjével, hiszen az 3-án ér véget.

Riport: Már a shox-terv megvalósításán dolgozhat a G2

A vegyes eredmények után hamarabb eljöhet az NBK-féle csapat vége és shox visszatérése, mint azt eddig sejtettük.

Ami a helyükre érkező csapatokat illeti, a Virtus.pro-t, a North-ot és a Gambitet köszönthetjük a résztvevők között. Az első kettő az európai selejtezőkön lemaradt a továbbjutásról a GODSENT és az AGO mögött, de végül megkapták az esélyt, hogy Kijevben játszhassanak. A Gambit története hasonló, ők a CIS kvalifikáción kikaptak az AVANGARtól a döntőben, viszont a szerencse rájuk mosolygott és mégis ott lehetnek a tornán. Már csak egyetlen együttes vár a bejelentésre, a szervezők pedig a mai nap során el is árulják, hogy melyik lesz a 16. csapat, ami az ukrán fővárosba utazhat, hogy május 28. és június 3. között megküzdjön a 300 000 dolláros nyereményalap legkövérebb szeletéért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések