A Vitality tovább javított, a Gambit épphogy bent a legjobb 30-ban – HLTV Ranglista

A Vitality tovább javított, a Gambit épphogy bent a legjobb 30-ban – HLTV Ranglista

Az utóbbi hetekkel ellentétben több helycsere is történt most.

Természetesen továbbra is Astralis elsőség van érvényben, hiszen az ECS texasi döntőjét is behúzta a dán csapat a Made in Brazil ellenfeleként, ezzel jobban bebiztosítva első helyüket a tabellán. A friss francia Vitality pedig már a múlthéten feliratkozott a legjobb 30 közé, ráadásul most felfelé is tudtak mozogni, a Gambit pedig bár utolsóként, de bent van a TOP 30-ban, a HellRaisers és a compLexity pedig újból helyet cseréltek, így DeadFoxék újra a legjobb 15-ben.

Top 30-ban a Vitality, míg a HR újabb helyet csúszott vissza - HLTV ranglista

Kis állóvíz az évi utolsó hajrá előtt a csapatok listájában.

TOP 10

Az első négy helyen található csapat továbbra is ugyan az, azonban utánuk a MiBR és a NiP következik, köszönhető ez a Texasban nyújtott teljesítményüknek. Ezeknek az előreugrásoknak azonban a mousesports szívta meg a levét, hiszen így kettőt hátraesvén jelenleg a hetedikek. A lista ezen a részén végül a North és a BIG végzett, akik helyet cseréltek, így a dánok jelenleg a kilencedikek.

TOP 20

Ahogy már a bevezetőben is említettük, a HellRaisers és az amerikai compLexity újból helyet cseréltek, így ismét a legjobb 15-ben található a HR. A friberg vezette HeroicToyota Masters bangkoki győzelmük után szintén egy helyet tudtak előrelépni. A lista ezen részén a Renegades javította a legtöbbet, mely három pozíciót jelent, így ismét bekerültek a legjobb 20-ba, a sort végül a Vega Squadron zárja.

TOP 30

A legelőkelőbb helyen a kanadai többségű Ghost található, akik egy helyet javítottak, ezzel szemben a Heroic bangkoki döntőjének ellenfele, a TYLOO hét pozíciót is előreugrott, így ők követik a Ghost-ot. A Vitality további négy helyet ugrott előre, így csupán négy pozíció választja el őket attól, hogy a legjobb 20-ban legyenek. A legtöbbet az a G2 bukta, akik új játékosokkal gazdagodtak, így kívánnak visszajutni az élmezőnybe. A Gambit pedig öt helyet is bukott, így ők jelenleg az utolsók a listán.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!