Megnyitotta kapuit az OGN Észak-Amerikai PUBG arénája

Megnyitotta kapuit az OGN Észak-Amerikai PUBG arénája

A létesítményben rendezik majd a National PUBG League mérkőzéseit. 

A Dél-koreai OGN produkciós cégre igencsak rájárt a rúd idén, ugyanis először a Blizzard vette el tőlük az Overwatch APEX versenysorozat rendezési jogát, később pedig a Riot Games határozott úgy, hogy átveszik tőlük az LCK szériák irányítását. A vállalatnak így új területeket kellett felfedeznie, és nem meglepő módon a PUBG felé fordultak, –ráadásul októberben bejelentették, hogy 100 millió dollárt fognak befektetni az Észak-Amerikai e-sportba. Mindemellett exkluzív szerződést is kötöttek a PUBG Corp.-pal, hogy bővítsék a játék e-sport szféráját és részt vegyenek a 2019-ben induló 1 millió dollár összdíjazású National PUBG League megrendezésében. 

Az OGN 100 millió dollárt fektet be az Észak-Amerikai e-sportba, -köztük a PUBG-ba is

A koreai vállalat hatalmas összeggel járul hozzá a PUBG e-sport fejlesztéséhez.

A kooperáció jegyében az OGN meg is kezdte a terjeszkedést a tengerentúlon, és nemrég átadták a vállalat első produkciós létesítményét a kaliforniai Manhattan Beach-en. Az OGN Super Arena névre keresztelt stúdió 35 ezer négyzetméteren terül el és alapvetően a battle royale stílushoz készítették, hogy akár 100 játékos küzdelmeit is követhesse az 500 fő befogadására alkalmas nézőtér. A színpad ékköve a hatalmas hajlított Led kijelző, ami körül öleli a játékosokat és remek látványt biztosít a helyszínen lévőknek. Az arénát egyébként már fel is avatták az előző hétvégén egy 40 ezer dollár összdíjazású jótékonysági eseménnyel, ahová olyan hírességeket is megvítak, mint a The Try Guys, deadmau5, JERICHO, továbbá a Cloud9 PUBG játékosai. Ha kíváncsiak vagytok rá, hol fogják tartani a jövőre érkező National PUBG League megmérettetéseit, kattintsatok az alábbi képre és pörgessétek végig a galériánkat. 

Nektek egyébként hogy tetszik az aréna? 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Galéria

Kövess Minket!