WoT: "Nincs elegendő jó, tapasztalt és motivált játékos az európai régión belül" - Kajzoo interjú

A következő Golden League szezon apropóján a Team GoHard csapatkapitányával, Kajzoo-val beszélgettünk a csapatot érintő változásokról.

A Team GoHard csapatkapitányával, Kajzoo-val egy korábbi interjúnk kapcsán már megismerkedhettetek, így második interjúnkban a héten induló Wargaming.net League szezonról, a csapatot érintő változásokról és egyéb érdekességekről olvashattok.

Mesélnél nekünk kicsit a csapatot érintő változásokról, az új csapatfelállásról, illetve arról, hogy a csapaton belüli feladatkörök miként oszlanak meg?

Sziasztok! Az előző a szezonból a fő lineup-ból csak 3-an maradtunk, ehhez a változtatáshoz azért volt szükség mert egész egyszerűen nem voltunk elég jók. Felvettünk 3 orosz játékost akik már több szezonnyi WGL tapasztalattal rendelkeznek Az irányítást átvette „zafar4ik” és ezen kívül a fő line-up-ot még „Failware” egészítette ki a Knäckebröd csapatából akik leestek a ligából az előző szezon első fázisát követően. Ebben a felállásban már mindenki legalább egy teljes szezont tudhat maga mögött, ami rendkívűli előny az előző szezonunkhoz képest. A kommunikáció két nyelvű, mivel a kapitányunk orosz anyanyelvű emiatt átkelett vennünk rengeteg kifejezést amivel könnyítjük és gyorsítjuk a munkáját. Ide sorolható bármilyen olyan alap infó mint pl. lőtt az arty.

Felállásunk:

ANIALLATOR
CarryBarry
kajzoo
zafar4ik
Coca_Collapse
Maga
Failware
Skarium (tartalékos)
crux (tartalékos)
Pro100JIuDiN (menedzser)

A feltölthető keretet maximálisan kihasználtátok, 3 orosz játékos is veletek játszik a következő szezontól. Miért volt szükség erre a lépésre?

Sajnos elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy nincs elegendő jó, tapasztalt és motivált játékos az európai régión belül. Ez a 3 tulajdonság az oroszoknál könnyen fellelhető, szóval egyértelművé vált számunkra, hogy ez lesz a megfelelő lépés egy jobb szezon felé.

Volt valami különleges oka annak, hogy a GoHard visszalépett a Major League szerepléstől? Milyen versenyeken indultatok a két WGL szezon közti szünetben?


Egészen egyszerű, októbertől egészen december elejéig játékosokat teszteltünk, és nem akartunk egy csonka felállással neki vágni a Major-nek. A két szezon közti űrt legfőképpen a szombat-vasárnap esti FACEIT tournamentek töltötték ki.

Hogy néz ki egy hetetek, amikor épp nincs verseny? Mennyi időt szántok naponta a gyakorlásra, illetve hogy kell ezt elképzelni a gyakorlatban?


Egy napra 3 óra gyakorlás jut, illetve hogy ha úgy adódik akkor akár 6 óra is. Ez abból áll, hogy „mű” csatákat játszunk egy másik csapat ellen, legtöbbször orosz csapatok ellen, így szabadon játszhatjuk a taktikáinkat, megmozdulásainkat amiket az EU-s csapatok számára tartogatunk. A trainingeket általában este 6-7 óra felé kezdjük, tehát 9-10 körül fejeződnek be, illetve ha van délutáni trainingünk akkor azt 2-3 óra tájékában kezdjük el és mindig próbálunk 1 órás szünetet beiktatni a két training közé.

Hogyan alakul a meta a svéd tankok bevezetésével szerinted?


A svéd tankok közül a Kranvagn/Emil 2 nagy szerepet fog a következő szezonban játszani, mivel nagyon jó toronnyal és táras ágyúval rendelkeznek. Hulldown poziciókat fognak betölteni, ezzel lecserélve az eddig arra szánt tankokat pl. IS-7, 113, E5 stb. A páncélvadászok pedig hosszú, folyosós pályákon lehetnek a leghatékonyabbak ahol sokat számít a pontosság és az álcázás, mint pl. Prokhorovka.


Milyen céljaitok vannak ebben a szezonban?

A Top 4 a realisztikus cél számunkra az online fázisban illetve ha minden jól megy és kijutunk az élőhelyszínes EU-s döntőre akkor pedig a Grand Finals, amihez szükség van legalább egy 2. helyre az offline versenyen.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.