Major sorozat: mit várunk az Astralis vs GODSENT meccstől?

Major sorozat: mit várunk az Astralis vs GODSENT meccstől?

Hamarosan kezdődik az ELEAGUE Major, ezért most egy cikksorozatban elemezzük az első forduló meccseit.

Az ELEAGUE Majorre készülődve úgy döntöttünk, hogy egy cikksorozat keretein belül kielemezzük az első forduló mérkőzéseit, időrendi sorrendben. A cikk célja, hogy minél nagyobb betekintést nyerhessetek a meccsek menetébe, valamint egy olyan általános tájékoztatás, mellyel könnyebb lesz kiigazodni az atlantai Majorön.

JANUÁR 22. 23:30

A Liquid vs EnVyUS mérkőzést az első nap utolsó előtti csatája követi majd, és egy szó, mint száz: a nap legizgalmasabb meccsére számítunk, nézzük meg, miért! A svéd, illetve a dán ötös legutóbb tavaly novemberben, az ECS második szezonjának európai csoportkörében találkozott, ahol meglepő módon az Astralis a földbe döngölte a GODSENT-et. A két egymást követő Bo1 során játszottak Dust II-t majd Mirage-t is, de előbbin 16:3, utóbbin 16:7 lett az eredmény a dánok javára, ami azt jelenti, hogy a GODSENT összesen 10 kört tudott hozni ellenük két pályán, ami nem túl sok. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ezután az Astralis sorra végzett minden csapattal és meg is nyerték a tornát, dev1ce lett az ECS MVP-je.

A két csapat ezúttal csak egy Bo1-et fog játszani, de a map pooljaik alapján szoros meccs elébe nézünk! A két csapat ugyanazokat a pályákat preferálja, vagyis Dust II-t, Mirage-t, Cache-t és Traint. Mivel legutóbb az első kettőn kapott ki a GODSENT, lehet megpróbálják majd elkerülni őket, így a legvalószínűbb, hogy Cache és Train közül az utóbbira esik a választás, ahol mindkét csapat jól szerepelt az elmúlt hónapokban. Az Astralis malmára hajtja a vizet, hogy ők voltak azok, akik képesek voltak megállítani az SK Train uralmát!

A csapatok formája alapján nagyon izgalmas és szoros meccsre számítunk, hiszen a jelenleg világelső dánok a Major kvalifikáció legelső továbbjutója ellen fognak küzdeni. Az Astralis több, mint egy hónapja nem játszott hivatalos meccset, valószínűleg gőzerővel készülnek a Majorre. Ezzel szemben a GODSENT nem sokat pihent, legutóbb az IEM Katowice, előtte a DreamHack Las Vegas szereplésért küzdöttek. Ráadásul a dánokkal szemben nekik a Majorre is kvalifikálni kellett, így sokkal szorosabb menetrendjük volt az ünnepi szezonban.

Mindezt summázva egy szoros meccsre számítunk, de a torna legnagyobb esélyesének tartott Astralis fog diadalmaskodni. Emiatt is ajánlanánk ezúttal a decemberben bemutatott dev1ce-t a figyelmetekbe:

Kövess Minket!