Kiesett a Virtus.pro az ESL Pro League-ből, és akkor mi van?

Kiesett a Virtus.pro az ESL Pro League-ből, és akkor mi van?

Nem először esnek ki, de úgy tűnik, nem is nagyon érdekli őket.

Úgy tűnik, nem nagyon hatja meg a Virtus.pro-t az, hogy ismét kiestek az ESL Pro League-ből. Mintha a PENTA elleni, mindent eldöntő meccset se vették volna komolyan, meg se erőltették magukat, hogy legalább szorossá tegyék az európai mix ellen, sima 2-0 lett a vége. Fun fact: 2 szezonnal, majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt szintén a PENTA ejtette ki őket, akkor 2-1-re nyertek kRYSTAL-ék Pasháék ellen, többek között suNny zseniális játékának köszönhetően.

Egy évvel ezelőtt az ESL a VP kiesése után úgy döntött, hogy bővíti az amerikai és európai ligát is két-két csapattal, azzal az indokkal, hogy "egyre népszerűbb a nemzetközi CS:GO és igény van arra, hogy több csapat versenyezzen".  Mivel a VP akkor a feljutási meccsen alulmaradt a már említett PENTA-val szemben és így kiesett volna, ez lényegében egy mentőmellény volt nekik, amire az ESL még rá is tett egy lapáttal, mert meccs helyett népszerűségi szavazással hozták vissza a lengyeleket a csoportkörbe, ezzel egyértelműsítve, hogy marketing pénz > skill.

A háborgás gyorsan elapadt, miután visszakapta helyét a VP, de a 4. szezonban se tolták túl a dolgot, a középmezőnyben végeztek. Aztán jött az 5. évad idén tavasszal, TaZ-ék pedig teljesen elengedték a gyeplőt, utolsó előtti, kieső helyen végeztek, így a bennmaradásért kellett küzdeniük a HR - BIG - PENTA trióval kiegészülve. Majd jött a 0-2 a BIG ellen, 0-2 a PENTA ellen és így kiesés. Totális csőd volt a VP játéka, mintha nagy ívből lesz*rták volna. 

Szándékosan tojik a VP az online versenyekre?

Jogosan merül fel nem kevés kérdés:

  • Nem érdekli a VP-t az ESL Pro League?
  • Ki vannak égve és beáldozzák az online versenyeket?
  • Más okból nem jönnek már hetek óta az eredmények?
  • Már tudják, hogy úgyis ott lesznek a kövi EPL szezonban is?

Az tiszta sor, hogy a VP-nek nem megy mostanában, mindegy, hogy online vagy LAN, idegen vagy hazai pálya. A vegasi DH győzelem és az ELEAGUE major 2. hely óta nem találják magukat, rendre kiesnek a nagyobb tornák csoportkörében. Azt pontosan látja és tudja minden profi játékos, hogy brutálisan sűrű a versenynaptár, éppen ezért a topcsapatok sorra mondják vissza a versenyeket és elkezdtek szelektálni, hogy hova mennek és hova nem, ennek lesz az áldozata az ESL One Cologne is, egy héttel a major előtt. Így a kiégés és a túl sok verseny lehet egy ok az online meccsek elengedéséről, főleg, hogy 30 körüli, családos emberekről beszélhetünk a VP esetében, gyerekkel, feleséggel, akikre ugyanúgy kell időt fordítani. 

Az is benne lehet a dologban, hogy a márka szempontjából az online versenyeknek nincs akkora marketing értéke, mint egy LAN-nak, ahol látszik mez, ott vannak az arcok, közvetlenül lehet találkozni a sztárokkal, nem beszélve a végtelenül sok tartalomról. Ha pusztán ebből a szempontból nézzük, egy VP méretű szervezetnek már nem akkora tétel még egy EPL se.

A Virtus.pro elnöke elkotyogta a pasha-ék havi fizetését

Egy orosz nyelvű interjúban, bár senkit nem nevezett nevén, Usmanov mégis elárulta a CS:GO játékosok fizetését.

Egy másik elméletet Duncan "Thorin" Shields Counter-Points nevű podcastjében fejtettek ki Jason "Moses" O'Toole és Jacob "Pimp" Winneche társaságában. A lényeg az, hogy azért nem megy nekik ez a liga, mert hétről-hétre kedd-szerda-csütörtök este játszanak és ez nem összeegyeztethető a családi életükkel, hiszen TaZ és Pasha is családapa már, ami nyilván sok egyéb feladattal is jár a játékon kívül. Viszont ez felvet egy kérdést: ha úgy is le kell játszani a meccseket és az a munkájuk havi 25 000 dollárért, hogy gyakorolnak és streamelnek és egész nap csak CS:GO-znak, akkor miért nem megy nekik még a sokkal gyengébb ellenfelek ellen?

Persze az is lehet, hogy tényleg ennyire nem megy nekik és olyan mély hullámvölgyben vannak, amiből csak valami komoly váltással lehet kijönni. Bár nemrég írt alá a teljes csapat egy újabb, immáron 4 évre szóló, rekord összegű szerződést, így a váltás elég meglepő lenne, mégis, valaminek történnie kell, ha ki akarnak lábalni a gödörből. De akkor meg az összes ilyen meccset komolyan kéne venni, hiszen minden egyes lejátszott összecsapás egy újabb lehetőség a fejlődésre. Pasha egy nem régen adott interjúban elmondta, tudják, mi a hiba, hiszen rutinos rókák, de ha valóban tudják, akkor már látszódnának a megoldás jelei.

Pasha: "Az emberek azt hiszik, hogy az e-sport könnyű meló, pedig nem az"

Interjú pashaBiceps-szel, ahol szóba került ropz, az AWP szerepkör, egy Lamborghini és az SK focimeccs is.

Vagy, az ESL - és a VP is - tudja már, hogy a 6. szezonra ismét bővülés lesz 16 csapatra és így garantált a helye Pasháéknak az EPL-ben ismételten. Tény, hogy ha kimaradnának, jelentős mennyiségű nézőt (a lengyel rajongók nagy részét) elveszítenék, ami majd a végén látszódna a számokon ezt pedig nem valószínű, hogy meg akarja kockáztatni a szervezet.

Szerintetek mi hiányzik ahhoz, hogy a VP ismét régi arcát mutassa?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!