WoT - Miért tört meg a NaVi egyeduralma?

WoT - Miért tört meg a NaVi egyeduralma?

A Na'Vi az egyik legrégebbi és legrutinosabb csapatnak számít, ennek ellenére mostanában mégis rendre alulmaradnak a tétmeccseiken. Mégis mi történhetett velük?

Természetesen a NaVi továbbra is az egyik legmeghatározóbb csapat a WGL-ben, illetve már korábban is voltak kisebb-nagyobb megingásaik, mint például a 2015-ös világbajnokság, de ilyen hosszú kudarc sorozata talán még sosem volt a csapatnak.

Az egész valahol a Champions Rumble döntőjében kezdődött, aztán a 2016/2017 évad második szezonjának regionális döntőjében folytatódott. A közös ezekben a versenyekben, hogy mindkét alkalommal a Tornado verte meg őket. Természetesen mindez önmagában még mindig csak annyit jelent, hogy a Tornado felzárkózott a NaVi szintjéhez.

Ami igazán elgondolkoztató, az nem más, mint a DiNG elleni vereségük a világbajnokság csoportkörében, aminek következtében a rájátszásban újra a Tornado ellen kellett játszaniuk, amelyből megint a Tornado került ki győztesként.

Mi lehet a gond?

Sajnos semmilyen hivatalos álláspontot nem olvashattunk a hanyatló teljesítmény kapcsán, hiszen a NaVi facebook oldalán is csak egyetlen általános bejegyzés szólt a Grand Finals-ről, így mindössze találgathatunk.

A legvalószínűbb talán az, hogy egészen idáig nem volt igazi riválisa a csapatnak és rutinból játszották le a csatáikat tudván, hogy magasan jobbak, mint a többi csapat. Ami viszont biztos, hogy a NaVi továbbra is top csapat marad, hiszen olyan szupersztárok alkotják, mint Sl1de vagy épp Straik, másrészt a WoT e-sport meta patchről patchre változik, így koránt sem elképzelhetetlen, hogy egy, a játékstílusuknak kedvezőbb meta alakul ki a következő WGL szezonra, ráadásul nézői szemmel mindenképp pozitívum, hogy a NaVi egyeduralma megtört.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.