Érdekes statisztikák a PGL Major kvalifikációról

Ki volt a legjobb játékos? Melyik csapat nyújtotta a legtöbbet? Ezekre a kérdésekre is választ adunk a Major kvalifikációval kapcsolatban!

Azzal, hogy lezárult a PGL Major kvalifikációs szakasza nem csak azt tudtuk meg, hogy mely csapatok vehetnek részt az idei év második Major tornáján, illetve mely nemzetiségek milyen arányban képviselik magukat. Ugyanis a fő kvalifikációs eseményen játszó csapatok rengeteg izgalmas statisztikát is hoztak a meccsek alatt, ezekről pedig érdemes beszámolni, mert a következő két verseny, az ESL ONE Köln, na meg a Major erőviszonyait is feltérképezi előre egy-egy számadat.

Végleges a PGL Major névsora, nagy harcok lesznek már az első napon!

Tegnap lezajlott a kvalifikáció utolsó napja, így pedig fényderült a Major utolsó résztvevőire is, ezáltal pedig elkészítették a csoportkör első körének a párosításait.

A legjobb csapatok

Az első és egyben legtöbbet mondó statisztika a csapatok értékelés szerinti csoportosítása. Ennek alapvetően azt a sorrendet kellene tükrözni, ahogyan a csapatok továbbjutottak, hiszen egy tökéletes világban azok jutnának be először a Majorre, akik a legkevesebb (3 pálya) meccs alatt tudják teljesíteni ezt a kihívást és ezzel a legmagasabb számokat érnék el értékelésben. Őket pedig követnék azok, akiknek egyre több fejtörést (4 vagy 5 pálya) okozott a dolog. Nos, ez majdnem sikerült is a HLTV összesítése szerint, hiszen az első helyezett az a mouz, aki valóban az első továbbjutó volt. Őket viszont nem a második kijutó G2 követi, hanem szinte minden más top 8-ba érő csapat és a franciák csak a 6. helyet kaparintották meg ezen a listán. Ez két dolgot jelenthet: vagy nem kellett megfeszíteniük magukat eléggé a továbbjutáshoz (ami azért túlzás lenne ebben az esetben, mert elég szoros meccseket játszottak - a szerk.), vagy szimplán nem pörögtek a maximumon a játékosok és mindenki hasonló, 1.0 körüli eredményt hozott, ami pont elég volt. A többi csapat viszont az elvárható vagy afeletti teljesítményt produkált, ezzel is minősítve a kvalifikációs versenyt!

A legjobb játékosok

Itt ismét megemlíteném, hogy hasonló logikát kellene követnie a számoknak, mint az előző esetben, ha tökéletes világban élnénk. Szerencsére itt nincs valódi szükségünk arra, hogy így is legyen, mert akkor a legjobb játékosok listájáról lemaradnának az olyan tehetségek, mint jks, tabseN vagy mir és tele lennénk G2 és/vagy mouz játékosokkal a legjobb 8 játékos között. Tehát így történhetett meg az, hogy a legjobb nyolcba be tudott kerülni egy olyan játékos is (jks, Renegades), aki le sem kvalifikálta magát a Majorre! Igaz, ő a 8. is egyben, de ha a táblázat legelejére tekintünk, akkor még durvább adatokat láthatunk: az észt ropz, aki fél évvel ezelőtt még FPL játékos volt és ez volt élete első Major kvalija 1.49-es értékelést hozott 3 pálya alatt (1.32 a Tengri, 1.33 a GODSENT és 1.76! a PENTA ellen). Ez a srác egy állat, nehéz lenne jobb kifejezéssel jellemezni őt.

Játszott pályák

Minden versenynek megvannak a maga sláger pályai, ahol mindenki magabiztos és szeret játszani, illetve mindig van egy ami hoppon marad nem csak az elsővel, de az összes többivel szemben is. Előbbi ezúttal Train lett (8 alkalom), mely a résztvevő csapatokat ismerve annyira nem is meglepő, tele voltunk jó Train ötösökkel a kvalifikáción. De utóbbi kissé furcsa, ugyanis Nuke volt a legkevésbé játszott pálya (1 alkalom: G2-Flipsid3). Ez leginkább annak tudható be, hogy ezt a pályát szinte csak a dánok szeretik és játsszák: az Astralis, a North, a Heroic és a kisebb csapatok is imádják. De a kvalifikációnak nem volt dán játékosa, pláne csapata ezúttal, így egy szinte félrevétózott véletlen miatt került elő ez a pálya, amit túl bonyolultnak tart sok csapat és alig játsszák Dánián és Lengyelországon (Virtus.pro) kívül.

CT/T oldali győzelmek pályákra bontva

Ez mindig érdekes statisztika azoknak, akik rendszeresen elgondolkodnak a következő kérdésen: CT vagy T oldali ez vagy az a pálya? Nos, ezt sok minden befolyásolja, a legalapvetőbb maga a pálya tervezése és elrendezése, hiszen az olyan szabályokat érdemes szem előtt tartani az egyensúly kiépítéséhez, mint hogy a CT-k hamarabb érjenek be a lerakóra (igaz, Canals?) vagy ne lehessen túl nagy előnyt szerezni kockázat nélkül Terror oldalon (igaz, bodyy?). De ha ehhez hasonló szabályokat be is tart a készítő, akkor is a sztenderd CT oldalú pályákat kapjuk, hiszen minden az előbb felsorolt "probléma" őket segíti valójában sok más szabályozás mellett. De akkor mitől lehet egy-egy pálya mégis T oldalú? Itt jön be a játékosok leleményessége és képességeik. Hiszen egy csapat a megfelelő összhanggal, gyakorlással és felkészültséggel könnyen felülkerekedhet a számokon és az emberi tényezőn az ellenfél soraiban. Pontosabban ez azt jelenti, hogy a CT-k hibáiból is tudni kell építkezni. Ilyen hiba lehet a forgatásból eredő emberhiány egy lerakón vagy a rossz/korai eszközhasználat. A jelenlegi meta meg úgy néz ki ezek szerint, hogy a CT oldalba nem fektetnek annyi energiát mindenhol és/vagy nem elég a szokásos nyers skillre épülő védekezés CT-ben, hiszen két pálya kivételével vagy egyenlő vagy nagyobb számokat hoztak terror oldalon a csapatok:

Jobban megnézve a Cobblestone statisztikák már-már elkeserítően nincsenek egyensúlyban, ezt pedig alátámasztják az olyan meccsek, mint a mouz - PENTA is, ahol simán hozott 9 terror kört kezdésből utóbbi csapat, míg a mouz csak pislogott értetlenül a helyzeten. Aztán valahogy csak felhozták 9:6-ra nagy szenvedés és egyéni játékok árán, de a terror oldaluk a második félidőben gond nélkül hozott 10 kört és alig hibáztak, miközben a PENTA csapatának szerencsére volt szüksége ahhoz, hogy egyáltalán ne 16:9-re, hanem 16:14-re kapjanak ki. Bár ez a pálya mindig is T oldalú volt, de azért ennyire, mint most talán még soha sem.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!