Benevezett egy R6S versenyre egy iskolai CS:GO csapat, most pedig a G2 és a Liquid ellen kell játszaniuk

Benevezett egy R6S versenyre egy iskolai CS:GO csapat, most pedig a G2 és a Liquid ellen kell játszaniuk

Viccnek indult, de úgy néz ki, hogy a srácok a világ legjobbjai ellen játszanak majd.

Néha érdemes belegondolnunk abba, hogy néhány ezer kilométerrel arrébb lévő európai országokban, főleg a kontinens északi részén, a kormány nem csak támogatja az e-sportot, de rengeteg iskola is létrejött már, ami csak az e-sportolók taníttatásával és képzésével foglalkozik. Ezúttal egy norvég iskola diákjai lesznek történetünk középpontjában, akik 2018-ban csöppentek egy olyan helyzetbe, ami már 10 évvel ezelőtt is furcsa lett volna.

Így csalnak a fél-profik az online ligákban

Lebuktak, majd az egyikőjük úgy döntött, hogy mindent kitálal; nézzük, hogy hogyan is működik egy prémium csalás.

Az alábbi történetet az egyik érintett tette közzé Redditen, ahol elmagyarázza nekünk, hogy egy norvég főiskolára jár, ahol e-sportot tanul, mint fő tantárgy. Itt a tanulók választhatnak egy játékot, amiben edzeniük kell, a főhősünk pedig a CS:GO szerelmese, így természetesen más diáktársaival játszik egy csapatban a Telenorligában. Mint minden más iskolában, a tanulók itt is elmehetnek az iskola által szervezett tanulmányi kirándulásra, de stílszerűen nekik ez most a Svédországban rendezendő Dreamhack Winter volt. Az egyetlen kérése az volt az iskolának, hogy jelentkezzenek a CS:GO versenyre, próbáljanak meg jól szerepelni, de a rendezvény további részében azt csinálnak, amit csak szeretnének. El is kezdtek tehát unatkozni egy kicsit, de látták, hogy lesz egy Rainbow 6 Siege verseny is, így vicceskedve jelentkeztek rá, hogy valakitől villámgyorsan kikapjanak, majd mehessenek dolgukra. Az öt játékosból három alig játszott még a játékkal, míg a negyedik pont egy hete vette meg, így tényleg csak egy pofonért szerettek volna menni. A csavar viszont azután érkezett, amikor tegnap a csapat kapitánya kapott egy telefonhívást, hogy egy kis változás lesz a versenyben, mivel a kevés jelentkező miatt elmaradnak a selejtezők. Így viszont várják őket a fő versenyre a színpadon.

Ekkor gondolták csak végig, hogy öt srácról beszélünk, akiknek közösen nincs annyi órája a játékban, mint egy átlagos profinak, most pedig részben a G2 és a Liquid ellen kell majd játszaniuk a 10 csapatos versenyen. Később azért a kommentek között bevallotta, hogy az egyik csapattársának 500 órája van Siege-ben, míg egy másiknak 130, de a többiek tényleg teljesen újoncok, így érdekes mérkőzéseknek lehetünk szemtanúi pénteken. Elképzelésük szerint semmilyen taktikát nem alkalmaznak majd és tényleg csak szórakozni mennek oda, így könnyű lesz felismerni a csapatot, mivel végig hatalmas mosoly lesz az arcukon. Jó pár rajongót már biztos szerzett a "MINIGOLFGUTTA" nevű gárda. Érdemes még megemlíteni, hogy nem ők az egyetlen fura csapat a versenyen, hiszen egy APÖL nevű gárda is részt vesz majd a tornán, akiknek a logója az alábbi, Paintben rajzolt alma:

Nem hittem volna, hogy valaha hallok még hasonló történetet, de sok szerencsét kívánunk mi is az 5 CS:GO versenyzőnek és reméljük, hogy legalább néhány kört eltudnak majd hozni a legjobb csapatoktól. A versenyről egyébként magyar közvetítés is lesz, méghozzá az alábbi csatornán:

Nézd meg Rainbow6HU élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!