Pletyka: aizy és JUGi lenne MSL nagy terve?

Pletyka: aizy és JUGi lenne MSL nagy terve?

A Jaxon forrásai alapján MSL új csapata aligha fogja megváltani a világot.

MSL bő egy hete jelentette be, hogy új csapatot épít, most pedig a Jaxon kiderítette, hogy kik lesznek a potenciális tagok. A névsor pedig igencsak alulmúlja a rajongók elvárásait, ugyanis gyakorlatilag egy North-lineupról van szó, amiben egy ponton mindenki játszott már mindenkivel korábban, és vannak kétségbeejtő nevek is a listán. A felállás a következő lehet a Jaxon forrásai szerint:

  • MSL
  • Fessor
  • TENZKI
  • aizy
  • JUGi

Szervezetük egyelőre nincsen, bár MSL korábban kitett egy felhívást erre vonatkozóan, miszerint őt kell keresni ajánlatokkal, de nem volt hajlandó elárulni a csapat összetételét nyilvánosan azóta sem. Furcsálták is ezt páran már akkor is, hiszen amikor új szervezetek nem igazán érdeklődnek a CS:GO iránt, és néhány régebbi is inkább elment, mintsem befektetett az utóbbi időkben, akkor talán ez lett volna a minimum a figyelem felkeltésére.

A felállást nézve viszont érthető a dán irányító óvatossága, ugyanis aizy évek óta nagyon inkonzisztens (a Northban ennek ellenére alapember volt 4 évig), JUGi pedig minden létező dán csapatban játszott már az elmúlt 5 évben, és sehol sem állta meg a helyét AWP-sként. 2021 elejére a karrierje gyakorlatilag véget ért, vissza is vonult a profi CS:GO-tól és azt tervezte, hogy VALORANTra vált, de ezek szerint MSL meggyőzte őt a visszatérésről, és így megszülethetett a kitaszítottak dán válogatottja.

Állítólag a Nordavind még érdeklődik is a csapat iránt, de ez inkább spekuláció, hiszen több megbízható újságíró is azt állítja, hogy a norvég szervezet kNg O Plano nevű projektjével tárgyal. Viszont ha elúszik ez a lehetőség, akkor nem tudni, hogy ki igazolhatja le MSL ötösét. Van több európai mix is, ahol azért brand és tehetség szempontjából is komolyabb nevek hónapok óta nem tudnak orgot találni maguknak, a csapatépítősdi nem tűnik túl kifizetődő ötletnek manapság.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!