110 millió okot adott a Valve a csapatoknak a Major szereplésre

110 millió okot adott a Valve a csapatoknak a Major szereplésre

Általában igen szűkszavú szokott lenni a Valve a stickeres bevételekkel kapcsolatban. Kezdjük érteni, hogy miért.

Mindenki tudja, hogy egy Majorre kijutni páratlan élmény és lehetőség a játékosok számára. Ahogyan azt is, hogy a matricákban komoly pénzek vannak. A 2021-es és 2022-es PGL Majorök például együtt 70 milliót hoztak – ezért is igyekszik ilyenkorra összeszedni a legjobb felállást minden csapat. Amire azonban gondolni sem mertünk volna, hogy a legutolsó CS:GO Majorön nem tízmilliókat, hanem több, mint 110 millió dollárt osztott szét a Valve. Továbbá amiatt, hogy fele-fele arányban szokták rendezni a cechet, pontosan ugyanennyi pénzt a fejlesztők is megtarthattak maguknak.

Általában igen szűkszavú szokott lenni a Valve a stickeres bevételekkel kapcsolatban. A már említett PGL-es példákat ők árulták el, de azóta egy szót sem szóltak a Majorök által generált pénzekről. Tehát egyáltalán nem az a szokás, mint a Dota 2 TI-ok esetében a nyereményalappal. Most sem ők fecsegték ki a számokat, hanem a HLTV és a Dust2 Brasil jártak annak utána, hogy a 2019-es Berlin Majorhöz képest (az 11 milliót hozott) sikerült megtízszerezni a matricákból származó összegeket a BLAST.tv Párizs Majorre. A lapok szerint több millió dollár üthette minden résztvevő csapat markát Párizsban és ebben a Vitality saját, bajnoki kapszulája még benne sincs!

Ezeket olvastad már?

A Contender kapszulákból átlagosan 4,5 millió dollár járt a szervezeteknek és még 250 ezer játékosonként. A Legends kapszuláknál ugyanez 3,5 millió, illetve 200 ezer, a Challengersnél pedig 2,6 millió és 200 ezer körül lehet átlagosan. Ezen felül pedig még eltérést jelenthet a végleges összegekben az, hogy melyik csapatnak milyen egyezsége van a játékosokkal a matricák elosztásáról. Bár általában a szervezetek szoktak inkább profitálni ezekből, még minden játékosnak csurranhatott pár tíz vagy százezer dollár az említett összegeken felül.

A BLAST.tv Párizs Majorön kaszáló csapatok

Contender
ENCE
MOUZ
Liquid
Grayhound
Complexity
TheMongolz
Fluxo
FaZe
Legends
Natus Vincere
9INE
FURIA
fnatic
Heroic
Into the Breach
Vitality
Bad News Eagles
Challengers
Monte
paiN
G2
GamerLegion
FORZE
Apeks
Ninjas in Pyjamas
OG

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések