Torzsi nélkül Kínában sincs rájátszás

Torzsi nélkül Kínában sincs rájátszás

Device a legjobb dán irányító? Megtörik a MOUZ átka a rájátszásokban? Feltámad a Liquid? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, tarts velünk az IEM Chengdu közvetítésein!

Újabb verseny, újabb rájátszás a MOUZnak. A CS2 rajtja óta már ötödjére jutottak be torzsiék egy tier 1-es LAN arénájába, ráadásul ezúttal is meggyőző módon, veretlenül tették ezt. Az IEM Chengdun a TYLOO és a FURIA ellen is szoros mérkőzéseket játszott a fiatal ötös. De a teljes képhez hozzátartozik, hogy majdnem mindenki betegen kezdte a kínai versenyt az európai mixből, ami hatással lehetett a játékukra. xertioN például még a tegnapi meccs után is csak két köhögés között tudott válaszokat adni az elemzőasztal kérdéseire. Ennek ellenére a Liquidet úgy szétkapták Mirage-on, mint hülyegyerek a nápolyit, szóval a forma az akadályok ellenére is töretlen.

Az egyetlen kérdés a MOUZzal kapcsolatban az maradt, hogy a közönség előtt is képesek lesznek-e fenntartani azt, amit a csoportkörben láthattunk tőlük. Ez ugyanis egészen az IEM Katowice óta kísérti őket, hiába csak nehezen akarnak tudomást venni a problémáról. A lengyel városban a FaZe ellen három félidőnek kellett lemennie, mire észbekaptak és úgy játszottak, mint a csoportkörökben szoktak. A PGL Major Koppenhágán pedig azelőtt is nehézkesen ment nekik, hogy néhány – a szakkifejezéssel élve – skincel a színpadra rohant volna. A potenciál kétség kívül megvan torzsiékban, hogy végre eltemessék ezt a narratívát. Chengduban pedig többször is elmondták, hogy ez lehet az a torna, ahol megtörik az átkot. Mi kíváncsian várjuk, hogy tényleg így lesz-e, hiszen az azt jelentené, hogy a MOUZ a bajnoki címért versenyezhet. Addig is, jobbulást kívánunk a játékosoknak!

Ezeket olvastad már?

Chengduban persze nem a MOUZ az egyetlen jó sztori. A Liquid nyögvenyelősen kezdte az évet, most pedig elérte az első rájátszását a tavaly ősszel nagy ambíciókkal összerakott gárda. Torzsiék ellen tegnap látszott, hogy azért még messze van a tökéletestől cadiaN ötöse, de egy MOUZ ellen kikapni nem szégyen, a G2 elleni győzelmük pedig rendkívül jó előjel. Vagy mégsem? A G2 és a FaZe ugyanis elég fáradtan játszik most. Bár a rájátszást végül mindkét ötös elérte, rajtuk azért meglátszik, hogy hosszú volt a PGL Major Koppenhága, ellenben az azt követő szünettel.

Szintén érdekes az Astralis helyzete Kínában. A csapat az RMR-es bukásuk után kivágta a korábban irányító BlameF-et a kezdőből, helyette az év puccsának köszönhetően device lett a kapitány. Bár ettől a cserétől sok jót senki sem remélt, a dánok mégis bejutottak a rájátszásba. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem veretlenül, ehhez pedig a Nemigát, a FaZe-t (így karrigant, a legjobb dán IGL-t) és a Virtus.pro csapatát tették félre az útból. Eddig nagyon meggyőző a dolog, de vajon kitart ez a fellángolás szombatig?

A versenyt teljes egészében élőben követhetitek majd a twitch.tv/esport1tv-n. A rájátszás menetrendje a következő:

04.12., péntek - negyeddöntők
09:00 - Virtus.pro vs G2
12:15 - Liquid vs FaZe
04.13., szombat - elődöntők
09:00 - MOUZ vs Virtus.pro/G2
12:15 - Astralis vs Liquid/FaZe
04.14., vasárnap
12:30 - döntő

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések