Leslie Nielsen 5 legjobb jelenete, ami ma már nem kerülhetne be egy filmbe

Leslie Nielsen 5 legjobb jelenete, ami ma már nem kerülhetne be egy filmbe

Nem csak azért, mert nem tudná senki ilyen jól előadni, hanem mert teljesen megváltozott a humor a 2020-as évekre, a sértődékenységet pedig még meg sem említettük.

2010. november 28-án érkezett a szomorú hír, hogy a veterán komikus Leslie Nielsen egy floridai kórházban tüdőgyulladás szövődményei következtében, 84 esztendős korában elhunyt. Engem különösen megrázott ez a dolog, mert a kedvenc színészem volt a vígjátékokat illetően, és ezt az űrt azóta sem tudta pótolni senki. Lehet, hogy maradi vagyok, de az előadásmódja, amikor fapofával képes volt bármilyen idióta párbeszédet megoldani, az egyszerűen utánozhatatlan.

Talán kevesen tudják róla, de egyébként komoly drámai színészként kezdte pályafutását, és olyan filmekben játszott, mint a Tiltott bolygó, az Éjszakai vonat Párizsba, az eredeti Váltságdíj és természetesen az első nagynevű katasztrófafilm, az 1972-es Poszeidon katasztrófa. Ő volt az 50-es és 60-as évek Bradley Cooperje. Egy erős és egyenes férfi. A televíziót illetően felbukkant a MASH-ban és a The Virginianban is, de még David Carradine-nal is szerepelt a Kung Fu-ban 4 epizód erejéig.

Ezeket olvastad már?

Aztán jött az Airplane! című kult klasszikus vígjáték – ha még nem láttad, akkor javaslom a mihamarabbi pótlását –, amely óriási áttörést hozott a karrierjében. Orvosként, amit nyújtott és amit művelt a filmben, az egyszerűen zseniális, és gyakorlatilag mindenkit levett a lábáról az alakításával. Ebben a műben épp az jelentett számár hatalmas előnyt, hogy előzőleg csak komoly drámákban játszott, és ezt a személyiségét át tudta ültetni a vígjátékokba is, ami pazarul bevált. Azoknak a párbeszédeknek, amiknek nem kellett volna olyan viccesnek lenniük, mégis működtek, és egyszerűen felnevettél rajtuk miatta. A legnagyobb dobása mégis a Csupasz pisztoly volt, amely először egy tévésorozatként kezdte, de 6 rész után megbukott, mert ezek a poénok nem ültek a tévé képernyőjén, azonban a később nagyvászonra vitt verzió már hatalmas sikert aratott, és egy trilógiává nőtte ki magát.

Most pedig, hogy kiderült tényleg komolyan gondolják a Csupasz pisztoly rebootját Hollywoodban, és a főszereplőjét is megtalálták, úgy éreztem ellensúlyozni kell a bennem előtörő szomorúságot egy kisebb válogatással, amelyben felidézem Leslie Nielsen öt legjobb poénját. Persze ez szinte lehetetlen, mert megannyi kellemes percet szerzett nekem és a többi rajongónak, ezért teljesen szubjektív ki melyik filmjét és pillanatát szerette a legjobban, de talán nem lövök mellé, ha azt mondom, van néhány olyan megszólalása és jelenete, amit a mai napig idéznek azok, akik látták. És hogy az ilyesfajta humort miért nem láthatjuk manapság viszont a vásznon? Az oka egyszerű, 2024-re a legtöbb esetben eléggé visszaesett a színvonala a poénoknak, a legtöbb esetben, és most bocsánat a kifejezésért, a fingás, a szex, meg a káromkodás igyekszik kiszolgálni a kacagásra vágyókat. Az ilyesfajta 'leegyszerűsített' humor pedig már nem vicces a felnövekvő generációnak, tisztelet a kivételnek persze. A másik pedig, hogy nem is nagyon akadnak már olyan forgatókönyvek és színészek, akik ezt képesek lennének ilyen szinten előadni. A Csupasz pisztoly reboot gondolatától pedig a hideg is kiráz, de remélem nem nekem lesz igazam és beváltja a hozzáfűzött reményeket, még ha az eredetinek a nyomába sem ér majd.

5. Az utolsó szó

4. Mi kéne ha vóna?

3. De szép kis szőrös

2. A svéd...

1. A portré

+1 A legendás saccolás

Kövess Minket!



Gamer szótár