Fenyegetőzés miatt szorult ki a Blizzard a kínai piacról?

Fenyegetőzés miatt szorult ki a Blizzard a kínai piacról?

Bobby Kotick nagy hatással volt a két cég viszonyára.

Az év elején érkezett a meglepő hír, miszerint az Activision Blizzard játékai elérhetetlenné válnak Kínában. Ezt akkor azzal magyarázták, hogy véget ért a vállalat és a NetEase közötti együttműködés, aminek értelmében a kínai játékosoknak megszűnt a hozzáférése az olyan címekhez, mint World of Warcraft, a Hearthstone vagy az Overwatch.

Most viszont új érdekességek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban, miután kiderült, hogy egy 2018-as befektetés miatt indult egy lavina, amit a mai napig nem sikerült megállítania a két félnek. Bobby Kotick 5 esztendővel ezelőtt ugyanis erős aggodalmát fejezte ki, amiért a NetEase 100 millió dollárt fektetett be a Bungieba (a csapat együtt dolgozott az Activisionnel a Destiny 2-n), és úgy érezte ez elvonja a figyelmet a Destinyről. A New York Times beszámolója szerint a NetEase akkor úgy érezte, hogy Kotick ésszerűtlen követeléseket támasztott feléjük, és a 2018-as incidenst használta fel folyamatosan példaként. Természetesen az azóta eltelt idő alatt a Destiny 2 hatalmas sikert aratott a játékosok körében, de elég érdekes látni, hogy az Activision és a NetEase közötti viszály miként eszkalálódott az évek során.

Ez pedig tavaly év végére csúcsosodott ki, hiszen hiába ültek tárgyalóasztalhoz a felek, végül nem jutottak dűlőre. A NetEase azt szerette volna, ha közvetlenül, és nem egy harmadik fél bevonás mellett forgalmazhatja a játékokat, hiszen így jóval egyszerűbben tudtak volna megfelelni a szigorú kínai korlátozásoknak. Az Activision azonban nem örült ennek az ötletnek, miközben a NetEase egyik vezetője olyan érvvel állt elő, hogy meggyőzze a partnerét, amit úgy tűnik inkább fenyegetésként aposztrofáltak. William Ding ugyanis közölte, hogy a NetEasenek lehetősége van meggyőznie Kína kormányát a Blizzard játékok támogatásáról, de ennek az ellenkezőjét, tehát azok blokkolását is elintézheti.

Mint kiderült ez egy komoly félreértést eredményezett a két fél között. Az Activision ezt abszolút fenyegetőzésként értelmezte, míg a NetEase magyarázata szerint pusztán arról van szó, hogy új licencelési szerződés nélkül a Microsoftnak közvetlenül kellene majd dűlőre jutnia a távol-keleti ország vezetésével, miután felvásárolta a stúdiót. Ezt követően az Activision még mindig szeretett volna megegyezésre jutni, de azzal a feltétellel álltak elő, hogy a NetEase fizessen ki előre 500 millió dollárt, amire egyértelműen nemleges választ kaptak tőlük.

Egyelőre nincs arról információ, hogy mikor és milyen formában térhetnek vissza Kínába a Blizzard játékai. Előzetesen egy olyan szóbeszéd látott napvilágot, miszerint ismét összeállnának a korábbi kínai partnerükkel, a The9-cel, de ezt még hivatalosan nem erősítették meg.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!