Nagy bajba kerülhet a Blizzard Kínában, ha a héten nem talál megoldást

Nagy bajba kerülhet a Blizzard Kínában, ha a héten nem talál megoldást

A játékok hétfőn leállhatnak Kínában, ha nem találnak új kiadót villámgyorsan.

A Blizzard borzasztóan nehéz helyzetbe hozta magát, miután teljesen megromlott a viszonya kínai partnerkiadójával, a NetEase-zel. A NetEase Kína második legnagyobb játékgyártó cége, valamint a Blizzard játékait adta ki a távol-keleti országban. Az első látható repedések a kapcsolatban júniusban jelentek meg, amikor egy blizzardos alkalmazott a cég Weibo-fiókján Hszi Csin-pingre (a Kinai Népköztársaság elnöke) nézve sértő posztot osztott meg. Emiatt a NetEase súlyos szankciókkal nézett szembe. Ezután augusztusban derült ki, hogy a két cég közösen fejlesztett mobilos MMORPG-jét törölték.

Itt már kezdett egyértelművé válni, hogy a két cég már nem sokáig áll majd partneri viszonyban. Októberben aztán kiderült, hogy a Blizzard a NetEase nélkül, de folytatja a munkát a projekten. Novemberben érkezett a hír, miszerint nem folytatják a közös munkát, így a Blizzard-játékok 2023. január 23-át követően nem lesznek elérhetőek a világ legnépesebb országában. 15 éves együttműködés ért ezzel véget.

Természetesen a történet nem ennyire fehér vagy fekete. Lemondani a földkerekség egyik legnagyobb piacáról súlyos pénzügyi veszteséget jelent. Ezt a Blizzard sem szerette volna bevállalni. Emiatt mégis folytatták volna a munkát egészen addig, míg nincs más megoldás, annak érdekében, hogy a szolgálatások ne szüneteljenek. Azonban a NetEase elutasította a Blizzarddal kötött kiadói megállapodás hat hónapos meghosszabbítását, egyenlőtlen és tisztességtelen bánásmódra hivatkozva. Amennyiben a két vállalat nem tud megegyezni, és január 23-ig nem találnak új kiadói partnert, a régióban az összes Blizzard-cím, köztük olyan játékok, mint a World of Warcraft, az Overwatch 2, a Hearthstone és a Starcraft II, ugyanezen a napon leállnak. Azonban elég érdekes módját választották a Blizzardnál annak, hogy megoldják a helyzetet, és elkezdtek ujjal mutogatni a NetEase-re. Nem tudom, a kínaiakat mennyire hatja meg ez a pszichológiai hadviselés, de a jelek szerint nem túlzottan.

„Sajnálatos, hogy a NetEase nem hajlandó a meglévő feltételek alapján további hat hónappal meghosszabbítani a játékunk szolgáltatásait, miközben új partnert keresünk" – írta a Blizzard China Weibo-oldalán. Természetesen nem maradt el a válasznyilatkozat sem, ami nem tünteti fel túl jó fényben az amerikaiakat. A NetEase azt állította, hogy a Blizzard hároméves szerződésekkel keres meg más cégeket, még akkor is, amikor nekik hat hónapos szerződést ajánlott. „Tekintettel az egyenlőtlen, tisztességtelen és egyéb, az együttműködéshez kapcsolódó feltételekre, a két fél végül nem jutott megállapodásra. Úgy véljük, hogy a Blizzard javaslata - beleértve a legutóbbi nyilatkozatot is - felháborító, helytelen és nem felel meg az üzleti logikának” – áll a közleményükben.

Nem sokkal azután, hogy a Blizzard és a NetEase tavaly először bejelentette, hogy különválnak útjaik, Simon Zhu, a NetEase globális befektetésekért és partnerségekért felelős elnöke azt mondta, hogy a két vállalat közötti szakítás mögött több van, mint ami látszik. „Egy nap, amikor majd el lehet mondani, hogy mi történt a színfalak mögött, a fejlesztők és a játékosok megértik majd, hogy mekkora kárt tud okozni egy bunkó" – fogalmazta meg éles kritikáját Zhu. A vitát azonban leginkább a játékosok szenvedik meg, akik most elveszíthetik szeretett játékukat és akár több évtizedes elért eredményeiket. Annak érdekében, hogy ezt tompítsa, a Blizzard bejelentette, hogy egy új funkciót vezet be, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy a játék közelgő leállítása előtt a régióban letöltsék karaktereiket megőrzésre, amíg nem találnak új partnert Kínában. Ami pedig a két cég közös fejlesztésű programját illeti, a Diablo Immortalra külön megállapodás vonatkozik, így azt a közösséget egyáltalán nem érinti ez a botrány.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!