Óriási hisztit vágott a NetEase, ledöntötte a Blizzard szobrát

Óriási hisztit vágott a NetEase, ledöntötte a Blizzard szobrát

Nagyon amatőr sárdobálás folyik a két cég között.

Különböző óriásvállalatok képesek kétes, borzalmas, néhol nem túl profi megnyilvánulásokra és cselekedetekre, de ami a NetEase és a Blizzard között folyik, az valami egészen hihetetlen. A két cég 2008 óta dolgozott együtt – meglehetősen sikeresen –, az erősen szabályozott Kínában a NetEase adta ki az amerikai cég játékait, például a World of Warcraftot is. Azonban a kapcsolat tavaly nyáron elkezdett megromlani, ősz végére pedig már eljutottunk oda, hogy a felek a szakítás mellett döntöttek. Itt lehet különösebb szóváltás nélkül elváltak volna, de az ellentét a múlt héten ismét fellángolt.

A Blizzardot szorította az idő, hiszen ma éjfélkor leállnak a szolgáltatásai Kínában, ha nem talál megfelelő partnert. Kétségbeesésükben egy ajánlattal érkeztek a NetEase-hez, hogy mégis hosszabbítsanak, amíg nem akad másik kiadó nekik. Azonban a tény és az ajánlat sértő volt a kínaiakra nézve. Innentől kezdve pedig elszabadult a pokol.

Elkezdték a felek egymást hibáztatni az üzlet kútba eséséért. Először konkrétan a Blizzard állt bele egykori partnerébe, amire már akkor is azt írtam, hogy nem biztos, hogy a legjobb taktika. Főleg, hogy a kínaiaknál ez volt az utolsó csepp a pohárban és olyan kirohanás-sorozatnak lehettünk szemtanúi, ami miatt még most is csak pislogok. A Blizzard-üzlet fontosságának a NetEase számára volt egy szimbóluma: egy – a World of Warcraft legendás kétkezes fejszéjét – Gorehowlt ábrázoló óriásszobor. Közzétettek egy videót, amin az látszik, hogy az alkalmazottak körbeveszik és nemes egyszerűséggel szétverik. A végére nem marad más belőle, csak törmelék. Vicces adalék, hogy a történet szerint a fegyver maga is résztvevője volt árulásoknak. Itt azonban nem állt le a NetEase-es csapat. Közösen teáztak amiben nem is lenne semmi kirívó, a lényeg az ital típusa volt. Ugyanis Blizzard zöld teát ittak. Ennek szimbolikus jelentősége van, a célzás alapvetően olyan valakire vonatkozik, aki tisztának mutatja magát, de fondorlatos és kapzsi.

A hivatalos Weibo oldalukon is közzétettek egy határozott hangvételű közleményt a történtekről. Először is a NetEase azt állítja, hogy a Blizzard által felajánlott hosszabbítás „egyenlőtlen" és „tisztességtelen" volt, és hogy az ezt követő nyilvános nyilatkozatai „felháborítóak, helytelenek és nem felelnek meg az üzleti logikának". Majd elmondták, hogy „[A Blizzard] arroganciája nem vette figyelembe, hogy milyen helyzetbe hozta a játékosokat és a NetEase-t azzal, hogy mindent magának követelt." Közben tagadták, hogy valaha is IP-jogokat kértek volna a Blizzardtól, majd a Blizzard China által a játékhoz kiadott mentési átviteli funkciót kritizálták (amellyel a felhasználók szerint szintén problémák vannak, alapvetően egy olyan rendszer, ami engedi a játékosoknak lementeni karaktereiket, hogy ne vesszen el az akár évtizedes előrehaladásuk). Azt állították, hogy a Blizzard "egyoldalúan" fejlesztette ki ezt, a NetEase nem is tesztelte, biztonsági kockázatokat rejt és azt mondták, hogy a Blizzardé a teljes felelősség az esetleges problémák esetén. Az tehát egyértelmű, hogy a NetEase nagyon megsértődött a szerintük tiszteletlen Blizzardra, de az üzleti életben, főleg ekkora cégek esetében igencsak szokatlan ez a nyílt kommunikáció. Biztosan tett eleget a Blizzard, hogy ezt a hatást kiváltotta, de a NetEase is talán szélsőségesebb volt a kelleténél. Az pedig, hogy ezek után hogyan dolgoznak majd együtt a Diablo Immortalon, egy újabb izgalmas kérdês. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!