Minden, amit az ESL ONE Kölnről tudni kell!

Minden, amit az ESL ONE Kölnről tudni kell!

Jövőhét kedden indul az ESL ONE kölni versenye, összeszedtük mit kell tudni róla!

Áttekintés

Már nem kell sokat aludni - egészen pontosan csak 6 napot -, hogy elinduljon az ESL ONE kölni versenye, melyen a világ legjobb csapatai mérhetik össze tudásukat a Lanxess Arénában. Most pedig kikerültek az első nap párosításai is, így következzék tehát ismertetőnk a versennyel kapcsolatos információkról!

Köln elbukta a Major jogot, Krakkóban rendezik a következő nagyversenyt

Az ESL One presztízsét alaposan rombolni fogja a PGL által szervezett Major, ráadásul az összes Minort is megtartották maguknak.

A július 4. és 9. közötti versenyt a németországi Kölnben rendezik majd, azon belül is a már imént említett Lanxess Arénában. Ez a hely nem először és reméljük nem is utoljára ad otthont e-sport versenynek, hiszen 2014 óta minden júliusban megrendezi itt az ESL CS:GO tornáját. Ráadásul az előző 3 alkalommal Major volt, így hatalmas nívóra tett szert hosszú pályája során. Itt nyert Major aranyat a NiP 2014-ben, a fnatic 2015-ben és az SK 2016-ban, így számukra kiemelten fontos minden évben ez a torna.

Az Astralis már lemondta, vajon ki lesz a következő?

Néhány meghívott utána most fény derült az egyik legnagyobb hiányzóra is, a Major alaposan keresztbe tett Kölnnek.

Résztvevők

Idén viszont a PGL Krakkó miatt nem kapta meg a Major rendezés jogát az ESL ONE Köln, így félő volt, hogy kevés tier 1-es csapat érkezik majd. Hiszen a krakkói és kölni versenyt csak napok választják el és a Major főkvalifikációs eseménye után egy nappal indul. Azonban a csapatok kitartottak a rendezvény mellett és szép számban megjelentek presztízs értékére hivatkozva. Egyedül az Astralis mondta vissza, akik július végén a Major címvédésre készülnek. A szereplők listája így a következő lesz: Sk Gaming, Space Soldiers, Natus Vincere, Liquid, North, OpTic, Ninjas in Pyjamas, Cloud9, FaZe, Heroic, mousesports, fnatic, Immortals, Virtus.pro, TyLoo és G2.

Teljes az ESL One Köln mezőnye! Mutatjuk a 16 kijutót

Lezajlott a kínai selejtező is, így megvan az utolsó kijutó is.

Nyeremények

A nevek alapján simán lehetne egy Major torna is kölni versengés, ám az egymillió dolláros fődíjazásról ezúttal le kell mondani a a résztvevőknek. Ellenben 250 000 dollárt így is szétosztanak majd, mely a Major előtt kellemes pénzeső lehet a top csapatoknak és remek lehetőség a feltörekvőknek. Ráadásul ez lesz az első Grand Slam is, így a pénz miatt nem kell igazán aggódnia a csapatoknak, hiszen további 3 ilyen tornagyőzelmet követően egymillió dollárt kapnak, illetve a következő versenyek győztesei is kaphatnak további 100 000-et győzelmenként. Egyelőre a pénz szétosztásának menetét nem ismertették, így nem tudjuk, hogy melyik helyért mennyi jár, ám abban biztosak lehetünk, hogy az első helyezett kb. 100 000-125 000 dollár közötti összeggel lehet majd gazdagabb a szokások szerint.

Jön a CS:GO Grand Slam, az év legzseniálisabb húzása

Gigabizniszt hozott tető alá az Intel és az ESL, újabb millió dollár ütheti egy CS:GO csapat markát!

Menetrend

A csoportkör alatt svájci rendszerben játszanak majd a csapatok és ezzel együtt azt is bejelentették, hogy az első fordulóban milyen párosításban játszanak, lássuk:

Kedden, szerdán és csütörtökön közép-európai idő szerint 12:00-tól mennek a meccsek egymás után, Bo1-ben. Pénteken pedig elindul a rájátszás, ahol 10:00 óra után kapjuk majd sorra a negyeddöntőket, illetve szombaton 16:00-tól az elődöntőket, melyek Bo3 mérkőzések lesznek. A vasárnap esti nagy döntőben pedig Bo5 viadalt láthatunk majd, ez szintén 16:00-tól kezdődik.

Esélylatolgatás

A párosokat az ESL saját világ ranglistája alapján állította össze. Ezért történt az, hogy nem kapunk rögtön egy rangadót sem az első nap folyamán. Azonban lesznek meccsek így is, melyekre érdemes lesz figyelni, ezért összeszedtük mit várunk az első találkozókon:

  • Az SK - Space Soldiers nem tűnik a nap meccsének, sőt. Ha csak nem vadul meg XANTARES, akkor SK győzelem várható.
  • A Na'Vi - Liquid találkozók s1mple egy évvel ezelőtti távozása óta mindig izgalmas összecsapások, ahol két hasonló teljesítményű csapatot látunk majd, reméljük, jó meccset játszani.
  • A North - OpTic kissé egyoldalúnak tűnik a dánok javára, ám az amerikaiak beugró edzőjéről, hazedről ódákat zengenek a játékosok, meglátjuk.
  • A NiP - Cloud9 is leginkább a nindzsák miatt lehet érdekes, hiszen ez lesz első hivatalos meccsük REZ-zel, aki friberget váltotta nemrég a kezdő ötösben. Bármi megtörténhet.
  • A FaZe - Heroic meccset papírforma alapján Karriganéknak kell megnyernie, ám a Heroic okozott már meglepetést korábban, így most is okozhatnak fejtörést: egy random Bo1 Nuke-on könnyen az ő oldalukra billentheti a mérleget.
  • A mousesports - fnatic meccs szintúgy jó lehet, amennyiben mindkét fél a legjobb formáját hozza. Reméljük kő kövön nem marad majd!
  • Az Immortals - Virtus.pro mérkőzés könnyen mehet a nap meccse címért, amennyiben a lengyelek felébrednek a tavaszi álomból és odateszik magukat, ugyanis az Immortals kNg-vel igen jónak tűnik most, esélyesebbek a győzelemre.
  • A TyLoo - G2 meccs peacemaker miatt lehet érdekes, hiszen a brazil edző rövid idő alatt csodákra képes bárkivel, bár papírforma alapján egyoldalú G2 győzelemnek ígérkezik.

SK Gaming vs. Virtus.pro futball meccs

Bizony ez sem marad el, sőt! A FalleN és pasha vicces tweetjeiből 100 000 dolláros focimeccsé váló viadalt megrendezik rögtön a döntő után, az FC Köln otthonában és a jegyek már kaphatóak is egészen július 10-ig. Erről bővebb információt itt találtok:

Már lehet jegyeket kapni az SK-VP futballmeccsre

Közvetlenül az ESL kölni állomása után kerül megrendezésre a Virtus.pro és az SK Gaming közötti futballmeccs.

Közvetítés

Egy szó mint száz, izgalmas verseny vár ránk a jövőhéten, melyet előreláthatóan a Magyar Esport TV stábja közvetít majd magyar nyelven, a már megszokott helyen:

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!