A Gears of War egymillió dollárral száll be az esportba

A Gears of War egymillió dollárral száll be az esportba

A Halo 5 után újabb nagy Xbox franchise száll be az esportba: idén ősszel indul a Gears of War Pro Circuit, több mint egymillió dollár összdíjazással.

Az Xbox és a The Coalition bejelentette, hogy hamarosan kezdetét veszi a Gears of War Pro Circuit, ahol a csapatok az ősszel megjelenő Gears of War 4-ben fognak összecsapni. A tét egymillió dollár: a játékosok ezért a jutalomért fognak versengeni a világ különböző pontjain, a versenyeket pedig az MLG és a Gfinity rendezi majd.

A játékosok Gears Pro Pontokat gyűjthetnek majd azáltal, hogy részt vesznek a regionális napi és heti bajnokságokon. Ezek a pontok fogják meghatározni, hogy kik vehetnek részt az élő versenyeken, amiket egy-két havonta fognak megrendezni, miután a játék októberben a polcokra kerül. A Gears Pro Circuit mindenki előtt nyitva van, és változatos mezőnyre lehet számítani, hiszen a csapatok Észak-Amerikából, Európából, Latin-Amerikából és Óceániából mind a Gears Pro Pontok alapján kvalifikálhatják magukat, így csak az számít, ki a legjobb, nem az, hogy honnan jött. Azon csapatok, akiknek nem sikerül a kvalifikáció még mindig indulhatnak helyi versenyeken és nemzetközi eseményeken is, ez csak rajtuk múlik.

A versenyek dupla kieséses formában zajlanak majd, a csapatok pedig a Gears of War 4 új Escalation módjában mérkőznek majd meg (5v5). Az ez évi nemzetközi versenyállomások nagyon izgalmasnak ígérkeznek: London, Párizs, Columbus, Mexikóváros és Las Vegas is ott vannak a rendezők között.

Ezeken kívül lesz egy extra verseny, ahol 100.000 dollár lesz a nyereményalap, a verseny helye pedig egyelőre még meglepetés. Lesz még egy esemény a játék megjelenésekor is októberben, így a Pro Circuitben 10 hónap leforgása alatt 8 verseny kerül majd megrendezésre. De azoknak a játékosoknak sem kell elkeseredniük, akik nem jutnak be, vagy esetleg nem jutnak el az offline versenyekre: nekik is lesznek heti bajnokságok és a jutalom ott is 50 ezer dollár körül mozog.

Fontos azonban, az egymillió dolláros kezdő nyereményalap csak a kezdet. A Gears of War rajongóknak lehetőségük lesz digitális kozmetikai kiegészítőket vásárolni a játékhoz és az ebből befolyó bevétel mind a nyereményalapba vándorol majd. Sőt, a Gears eSports - nagyobb szervezetekkel együttműködve - csapatspecifikus ingame cuccokat akar a játékba dobni, ami  ismét csak a nyereményt hizlalja majd. A Gears eSports céljai között szerepel az is, hogy kisebb szervezetekkel együtt további online versenyeket szervezzenek világszerte, és itt is lehessen majd pontokat gyűjteni.

A Gears eSports csapata azt ígéri, hogy a rajongók minden héten élő online és offline versenyeket követhetnek figyelemmel, a közvetítést pedig az MLG csapata fogja készíteni. A meccsek a világ minden pontjáról érkeznek majd, ahol megjelennek a legnagyobb profi csapatok, de a kisebb helyi amatőrök is helyet kapnak. Az adások során a közönség megismerheti a legjobb játékosokat és a csapatokat, és a játékon kívül sok más érdekesség is előkerül majd.

De ha ez még nem lenne elég, és valaki nem tudja kivárni a nyár végét, az MLG egy 25 ezer dollár összdíjazású tornát tart majd az októberi megjelenés alkalmából. Az elkövetkezendő hetekben a játékosok azért szállhatnak harcba, hogy megváltsák a jegyüket erre az eseményre - az ehhez tartozó részleteket későbbre ígérik a szervezők. Öt észak-amerikai csapat mellé egy-egy csapat érkezik majd Európából, Latin-Amerikából és Óceániából, így alakul majd ki a 8 csapatos mezőny, akik a hivatalos premierre egy időben tartott versenyen mérkőzhetnek majd meg a columbusi MLG Arenában.

Az alábbi képen láthatjátok a versenyek időpontjait, illetve a nyeremények eloszlását:

Ti érzitek a Gears of Warban az esport-potenciált?

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!



Üzlet - Váratlan csomagot kaptál? Lehet, hogy csalók szerezték meg az adataidat (x)

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg. Bár elsőre akár szerencsés véletlennek is tűnhet a váratlan küldemény, a háttérben gyakran egy kifinomult online csalási forma, az úgynevezett brushing scam állhat – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Üzlet - Sportos lendület, magabiztos megjelenés: amikor a haj is számít

A mozgás és az aktív életmód sok férfinak segít igazán formában maradni és megőrizni a lendületét, ám amikor a haj elkezd ritkulni, sokan úgy érzik, hogy a tükörben látott kép már nem tükrözi ugyanazt az energiát és magabiztosságot, amit belül éreznek.

Üzlet - Merülj el a koktélok világában

Az italok szerelmeseinek világában mindig akad valami új, ami kipróbálásra vár. Mi történik azonban, ha valaki épp csak ismerkedne ezzel a lenyűgöző univerzummal? Kezdők számára léteznek koktélok, amelyeket mindenképpen érdemes megismerni. Ezek a klasszikus italok nemcsak az alapokat mutatják meg, hanem ízelítőt adnak az italok színkavalkádjából, aromáiból és ízvilágából is.

Közvetítések