Megvan az eGames első játéka!

Megvan az eGames első játéka!

A legújabb Super Smash Bros. egészen biztosan ott lesz a nemzetek közötti összecsapást tartogató verseny felhozatalában.

Élesben ugyan csak a jövő évi selejtezőkkel veszi majd kezdetét az eGames, a brit kormány által is támogatott kezdeményezés kétnapos bemutató-eseményére azonban már a riói olimpián sor kerül majd a hónap közepén. Az augusztus 15-én és 16-án tartott "pop-up event"-ről eddig nem sokat lehetett tudni, most azonban az első meghívók alapján kiszivárgott, hogy a legutóbbi Smash Bros. játék, a Super Smash Bros. for Wii U egészen biztosan ott lesz a "sportágak" között.

Az már más kérdés, hogy a meghívott játékosok nem feltétlenül örülnek ennek, hiszen az eGames rendezvénye éppen egy nappal az év legnagyobb versenye, a Super Smash Con után lesz. Sokan ráadásul nem is feltétlenül a Wii U-s epizódra, hanem a Brawlra, a Melee-re vagy az első részre vannak specializálódva, így enyhén szólva is felemás volt a hír fogadtatása a játékosok részéről.

Maga az eGames egyébként egy idén útjára indított nagyszabású kezdeményezés, melynek szervezői a téli és nyári olimpiák helyszínein fognak versenyeket tartani az egyes nemzetek között a különféle esport-szakágakban. Az első eGames 2018-ban lesz Pjongcsangban, és hogy az egyes nemzetek kiket delegálhatnak majd a világeseményre, az a 2017-es nemzeti selejtezők során fog eldőlni.

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések