Esport mozikultúra Magyarországon

Esport mozikultúra Magyarországon

A League of Legends meccsek mozis közvetítése nagy népszerűségnek örvend itthon.

A hétvégén esedékes a League of Legends EU LCS fináléja, amelyet a krakkói TAURON Arénában rendeznek. Az Esport1 stábja személyesen tudósít majd a helyszínről, de azok, akik nem tudnak elmenni Lengyelországba, mégis szeretnék átélni a közösségi élményt és szurkolást (ha már Vizicsacsi és a Unicorns of Love is pályára lép szombaton), azok több helyen is óriás mozis kivetítőn élvezhetik a meccseket popcorn és kóla, na meg a többi LoL rajongó társaságában.

Nem újkeletű a magyar esport mozikultúra, az első ilyen jellegű megmozdulást még a 2013-ban, az októberi League of Legends világbajnokság köré szervezték a Lurdy moziban és annak ellenére, hogy a vb-t Észak-Amerikában rendezték, így a időeltolódás miatt a döntő reggel 5 óra körül kezdődött, mégis közel ezren mentek el arra rendezvényre, ami akkor európai szinten is az egyik legnépszerűbb közösségi League of Legends esemény volt.

Azóta persze világszerte is elterjedt a esport mozizás, a 2015-ös világbajnokság elődöntőit és döntőjét komoly szponzori támogatással, már több tucat moziban lehetett nézni szerte Európában és Magyarországon is. 

Itthon egyértelműen Budapest a gócpont, de rendeztek már mozis vetítéseket Nyíregyházán, Debrecenben és Szegeden is. Az eredeti "üljünk be a moziba és ott nézzük a meccset" azóta kibővült, az olyan mozis vetítés szervezők, mint pl. a GamerEvents mára számos programmal (cosplay bemutató, kvízjátékok stb.) várják az érdeklődőket, hogy a mérkőzések előtt és között is kapjanak élményt a rajongók. 

Érdekes azonban, hogy míg a League of Legends ennyire népszerű, addig a többi játéknál ez nem alakult ki, holott pl. a CS:GO legalább annyira népszerű Magyarországon, mint a LoL. Voltak már kísérletek CS:GO-s mozizásra, de azok elhaltak és azóta se igazán lehetett újabb példát látni, pedig egy-egy major torna képes stadionokat megtölteni.

Most hétvégén is több helyszínen - többek között a Lurdy moziban és a Corvin moziban - is lehet az EU LCS döntőjét a haverokkal nézni. Ti ott lesztek?

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!



Közvetítések