Neeb történelmet írt, ő az első, aki nem koreaiként koreai StarCraft II tornát tudott nyerni!

Neeb történelmet írt, ő az első, aki nem koreaiként koreai StarCraft II tornát tudott nyerni!

A relatíve rövid PvP döntőben Neeb szisztematikusan pusztította el Trap erőit, az amerikai végig uralta a meccseket.

A mai napon megtörtént az, amit soha senki még hangosan kimondani sem mert: egy külföldi nyert meg egy nagy koreai StarCraft II kupát. A mindössze 18 éves, amerikai Alex „Neeb” Sunderhaft a Kespa Cup nagydöntőjében 4-0 arányban győzedelmeskedett Cho "Trap" Sung Ho felett.

A relatíve rövid PvP döntőben Neeb szisztematikusan pusztította el Trap erőit, az amerikai végig uralta a meccseket. Egyébként a szerencse is közrejátszott, hiszen Neeb a csoportkörökben már kétszer vívott Protoss vs Protoss párharcot, így a nagydöntőre teljesen belerázódott. A döntő négy meccséből három nagyon meggyőző fölénnyel zárult, egyedül a negyedik tartott picit tovább, de az amerikai itt is végig jobban irányította a haderejét. A meccs legszebb pillanatai alább láthatjátok.

 

Neeb a győzelemmel kvalifikálta magát a BlizzConra, és ezzel a győzelemmel ő lesz a legmagasabban rangsorolt nem koreai játékos a versenye, aminek eredményeképp egy relatíve könnyebb csoportot is kap majd. A döntő utáni interjúban azt nyilatkozta, ha ugyanazt a teljesítményt tudja hozni ott is, amit most, akkor szerinte meg tudja nyerni azt a tornát is - ha pedig igaza lesz, akkor ő lesz a világ legjobb SCII játékosa és valószínűleg a valaha volt legjobb SCII játékos is, aki nem Koreából származik.

A Starcraft II monopóliuma

Van egy mondás a profi esport világban: Ha egy tornán játszik dél-koreai, akkor a győztes is dél-koreai lesz. Ez a mondás pár esetben nem teljesen igaz, de azért van alapja, no pláne a kompetitív StarCraft világban. 2000 óta nem volt olyan koreai torna, amit nem hazai játékos nyert. A 18 éves amerikai pedig megtörte ezt a nagyon régi sorozatot, már csak azzal is egyébként, hogy a döntőbe jutott.

Neeb ma a legjobb nem koreai játékosok között van számon tartva és egyértelműen a legjobb az Egyesült Államokban. A 2016-os KESPA Cup menetelése pedig eddigi karrierjének a fénypontja. Már a sorsolásnál kiderült, hogy a halálcsoportba került, de onnan csoportelsőként jutott tovább. A negyeddöntőben pedig megverte Pet-et, egy nagyszerű Zerg játékost, az elődöntőben pedig egy Protoss, Stats volt az ellenfél, aki ismét nem okozott számára nagy fejfájást. A döntőben pedig Trap várta.

Azt azért nem lehet mondani, hogy külföldi ne nyert volna nagyobb tornát, de Dél-Korea határain belül eddig senki nem állhatott a dobogó legmagasabb fokán, főleg úgy, hogy a verseny legtöbb résztvevője hazai játékos volt. De Európában és az Egyesült Államokban tartott nagyobb tornákon sem volt egyszerű megverni a koreaiakat, csak kevés nem koreai játékos tudott bajnoki címet szerezni, ilyen például Stephano.

Amikor utoljára a mostanihoz hasonló siker született, az még 2010-ben volt, aztán a Brood War-os profik váltottak. Ezután pedig a koreai játékosok csak pár negyedöntőt engedtek ki a kezeik közül. A Brood War érában egyébként Guillaume "Grrrr..." Patry 2000-ben megnyerte az OnGameNet Starleague bajnoki címét. De ez még az esportok születésének hajnalán volt, amikor a macro és micro alapjait még nem teljesen értették. 

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

 

Kövess Minket!



Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan kezelik a csillagjegyek a szakítást?

Egy kapcsolat lezárása gyakran megterhelő élmény, aminek feldolgozása mindenkinek különféle módon sikerülhet. Érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy az asztrológia hogyan befolyásolhatja ezt a folyamatot. Az egyes csillagjegyek eltérően birkóznak meg a szakítással, és jó ötlet lehet figyelembe venni saját jegyünket a gyógyulás útján.  Nézzük meg, hogyan viselik el legjobban a különböző csillagjegyek az érzelmi hullámvölgyet.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Közvetítések