A WESA független jogi képviseletet biztosít a csapatoknak és a játékosoknak

A WESA független jogi képviseletet biztosít a csapatoknak és a játékosoknak

A WESA hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben minden vitás jogi kérdésben segítséget szeretne nyújtani az esport világ szereplőinek, pl. szerződéseknél, nyereményelosztásnál vagy akár játékos képviseleteknél.

A World Esports Association (WESA) hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben minden vitás jogi kérdésben segítséget szeretne nyújtani az esport világ szereplőinek, pl. szerződéseknél, nyereményelosztásnál vagy akár játékos képviseleteknél. A felügyelő bizottság azt is hozzátette, hogy nem korlátozzák a jogi képviseletet, így csapatok és játékosok is fordulhatnak hozzájuk a jogi kérdéseikkel. A hivatalos csatornája a megkeresésnek egy írásbeli kérelem benyújtásából és ha szükséges, akkor meghallgatásból áll majd.

A formáját tekintve a kérelmezők kérhetnek egyéni elbírálást, de akár háromfős döntőbizottságot is. Mindkét esetben bizalmasan kezelik majd az ügyeket, a megszülető döntés után pedig nem lesz helye fellebbezésnek.

A WESA azt is hozzátette a bejelentéshez, hogy ugyan a jogi eseteket ők adminisztrálják majd, de a jogi képviselet nem lesz a szervezethez köthető (sem az ESL-hez), gyakorlatilag önálló jogi entitásként működik majd. A mostani bejelentésben a bizottság nem tért ki arra, hogy a különböző ügyekhez, hogyan választják majd a jogi képviseletet.

A bejelentés ideje alatt a CS:GO közösség erősen támadja a szervezetet. A különböző fórumok és a Reddit folyamatosan tele van azzal, hogy a WESA csak egy „bábu” az ESL és pár top európai csapat kezében és csak azért hozták létre, hogy néhány versenyszervezővel szemben előnyt kovácsolhassanak. Ezt a vádat az is alátámasztotta, hogy hét észak-amerikai csapat, akiket nem kértek fel arra, hogy részt vegyenek a WESA munkájában, saját szervezetet hozott létre Professional Esports Association néven.

Ezzel együtt a hat hónap alatt, mióta megalakult a WESA, már érezhető a szervezet hatása. A bizottságnak köszönhető, hogy az ESL Pro League keretein belül már nem nyolc, hanem tizenkét csapat versenyez és emellett a az EPL bevételeinek egy része is leosztásra került a WESA tagjai között (Fnatic, Ninjas in Pyjamas, Team EnVyUs, Virtus.pro, Natus Vincere, G2 Esports és mousesports).

Bryce Blum esport ügyvéd válasza a WESA döntőbíróságára

De pontosan mit is jelent majd a WESA jogi képviselete, mit takar az, hogy jogi képviselet és döntőbíróság? Bryce Blum, az ismert, esport ügyekkel foglalkozó ügyvéd a Redditen kifejtette, hogy miről is szól ez az egész.

A bizottság által adott jogi környezet teljesen legális és a legfontosabb pontja, hogy jóval gyorsabb, mint egy polgári peres környezet. A döntések ugyanolyan véglegesek, mint egy államilag lefolytatott pernél és ugyanúgy kötik a felperest és az alperest. Emellett pedig van még egy pozitív oldala a dolognak, hogy az itt résztvevő jogi képviselők ismerik majd az esport jogi precedenseit és körülményeit, így a meghallgatások vagy esetleges perek lefolytatása is gyorsabb lesz majd.

„Egy esportoló karrierje relatíve rövid, hogy tartoznak egy csapathoz vagy éppen szabadok a piacon, az meghatározza az ő életüket és közvetett módon a sportág mindennapjait is. Ez pedig magában hordozza azt is, hogy nincs idejük kivárni egy három éves jogi herce-hurcát. Ezzel együtt a kialakuló speciális jogi környezetben, az ügyvédeknek és a bíróknak sokkal több tapasztalata lesz a vonatkozó törvényekről, így magasabb fokú döntés születhet.”

A WESA bejelentése után a szervezetet több támadás is érte azzal kapcsolatban, hogy a jogi képviselet nem lesz független, hiszen a WESA fizeti majd őket. Ezen feltevésekre Ken Hershman, a szervezet vezetője válaszolt:

„A különböző jogi eseteknél az érintett felek választhatják majd ki, hogy ki képviselje majd őket és a jogi szolgáltatások díját az érintettek fedezik majd, ebből a díjazásból a WESA semmilyen szinten nem részesedik majd. A mi célunk, hogy a játékosoknak és a csapatoknak megfelelő alternatívákat nyújtsunk, ha szükség van rá. Ha pedig valamelyik érintett nem akar a mi ügyvédeinkkel dolgozni, abban az esetben persze egy harmadik fél bevonás elől sem zárkózunk el.”

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések