Ezt kell tudni a 2017-es Call of Duty World League-ről

Ezt kell tudni a 2017-es Call of Duty World League-ről

Helyszínek, időpontok, csapatok - az Infinite Warfare megjelenését követően megkezdődik az új Call of Duty szezon.

Az MLG szervezésében az új szezonban is visszatér a Call of Duty World League, melynek keretein belül immáron az Infinite Warfare-ben zajlanak majd a küzdelmek.

A 2017-es évben nem lesz több nyitott LAN esemény, mint a 2016-ban, azonban biztosan megrendezésre kerül a CWL Las Vegas, a CWL Atlanta és a CWL Anaheim az észak-amerikai régióban. A Vegas-i eseményre még az idén sor kerül, december 16. és 18. között, míg a maradék kettő 2017-ben lesz esedékes. Az atlantai verseny február 10. és 12. között lesz, az anaheimi pedig június 16. és 18. között kap majd helyet. A többi régióban - beleértve Európát is - később lesznek nyilvánosságra hozva a versenyek időpontjai.

A 2017-es CWL legnagyobb LAN bajnoksága a Global Pro LAN League lesz 9 észak-amerikai és 6 európai csapat, valamint egy ázsiai-óceániai együttes részvételével. A liga két szakaszra oszlik. Az első szakaszt követően a négyfős csoportok első két helyezettje automatikusan továbbjut a pénzdíjért folyó playoffba, míg a csoportutolsóknak osztályozót kell játszaniuk a bennmaradásért a négy új kihívóval. Ezt követően pedig jön a második szakasz ahol szintén csak 8 csapat jut majd tovább a rájátszásba, ám ennél fontosabb, mint mind a 16 együttes kvalifikálja magát a világbajnokságra.

Call of Duty World Championship tehát jövőre is visszatér, ahol 32 csapat fog versenyezni. Ebből 16 csapat az előbb részletezett LAN bajnokságból érkezik majd, a maradék 16 pedig a Last Chance kvalifikációs versenyekről jön.

A CWL nyereményalapja egyébként bővült, hiszen az idei szezonban több mint 4 000 000 dollárt fognak szétosztani. 

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

 

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések