5 új csapat a Vainglory profi mezőnyében

5 új csapat a Vainglory profi mezőnyében

Egyre nagyobb az érdeklődés a Vainglory házatáján.

Egyre nagyobb sikernek örvend, a Super Mega Evilcorp mobil mobája, a Vainglory, ami szerencsés évet zárt 2016-ban, hiszen 450 millió perces megtekintést tudhat magáénak a játék. Látva a népszerűségét és hogy a közösség, valamint a profi mezőny növekszik, egyre többen akarnak csatlakozni ehhez. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a fejlesztők 5 új szervezetet jelentettek be, akik márciustól, a tavaszi szezon kezdetétől, már részei lesznek a mezőnynek. Így tehát olyan csapatokat követhetünk majd, mint a TSM, C9, G2, SK, mouse, kiegészülve az 5 újonccal: Echo Fox, Fnatic, Immortals, NRG és a Rogue.

A Super Evil Megacorp vezetője, Kristian Segerstrale örül annak, hogy olyan csapatok csatlakoznak ehhez az egészhez, akik igencsak meghatározók az egész esport iparban. Segerstrale azt is hozzátette, hogy eddig a kompetitív eseményeket meghagyták a közösségnek, viszont most szeretnének ők is több támogatást és energiát ebbe fektetni.

Érdekesség, hogy a Fnatic Londonban fogja kiépíteni a központját és a csapat céljának érzi, hogy növelje, illetve támogassa a játék közösségét.

Szerintetek mennyire van hosszútávon is jövője a játéknak?

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések