Camille még mindig OP a Riot szerint

Camille még mindig OP a Riot szerint

Hiába kapott már kétszer is gyengítést megjelenése óta, még mindig szinte állandóan tiltott hős a profik és az amatőrök között is.

Hallottunk már OP hősökről a LoL kapcsán, de olyat azért nem látni minden nap, hogy egy hős két teljes nerf után is OP. Hónapokkal a megjelenése után még mindig rettegett karakterként van számon tartva, akit inkább kitiltanak az esetek nagy százalékában.

Ezek miatt megint figyelmet fog kapni Camille és ezúttal megpróbálják megfelelően eltalálni a nerfágyúval, mert eddig nem igazán sikerült. Ez azért is érdekes, mert mint már említettük, két adag nerfet is kapott.

Először a 7.1-es patch-ben, még januárban nyúltak hozzá, próbálták valahogy a többi hőssel szemben játszhatóvá tenni. Annyira erősre sikeredett, hogy még a Riot is úgy indította Camille patchleírását, hogy "Ne szépítsük: Camille bikaerős lett". Ebben a patchben majdnem mindent gyengítettek rajta, kezdve az életerejétől, a passzív pajzs időtartamán át, egészen a végső képességének a kábítási idejéig. Sajnos ez nem volt elég.

Jöhetett a második próbálkozás a 7.3-as patchben, februárban, mivel a profik se merték benthagyni az LCS meccsek során és persze solo que-ban is mindenki inkább tiltotta. Érezhető volt, hogy az első adag gyengítés édeskevés volt. Ezúttal a Q sebzését, a W lassítását és az E kábítását csökkentették, illetve a végső képességét megint nerfelték, ezúttal már nem maradt ott halála után.

Mindezen gyengítések ellenére Camille továbbra is gyakori szereplője a tiltási listának. Továbbra is túl erős, továbbra is minimális a counterplay ellene és egyszerűen túl erős a játék minden szakaszában. Elvileg a CC lett volna a gyengéje, legalábbis a tervezés során, de sok CC-vel rendelkező csapatok ellen is elég jól megállja a helyét.

Most újfent előveszik őt és megpróbálják valahogy belepasszírozni a többi hős közé, hogy ne tűnjön ki ennyire. W képességéről leveszik a gyógyítást, legalábbis ha nem hőst talál el vele, valamint a lassítást is gyengítik rajta, legalábbis alsóbb szinteken, így nem azonnal egy 80%-al indít.

Ezekkel a gyengítésekkel elveszit a minionokból származó sustain-jét, valamint a gankeket sem tudja majd ennyire jól előkészíteni, mivel az ellenfélnek így talán lesz menekülési lehetősége.

A kérdés azonban még mindig ott van előttünk, hogy ez elég lesz-e. Tornyokat ugyanúgy villámsebességgel fog ledönteni a Q és a Háromság hatalmának tökéletes szinergiája miatt, mozgékonysága is megmarad, aminek köszönhetően jól kezdeményezett és menekülni is hatékonyan tudott, illetve végső képességéből továbbra sincs semmilyen menekülési lehetőség, maximum ha valahogy megöljük Camille-t.

Szerintetek ez elég lehet már ahhoz, hogy egészséges szereplője legyen a LoL-nak?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



League of Legends - Már a skineket is újrahasznosítja a Riot

Több támadás is érte a Riot Gamest a League of Legends közösség felől miután a játékosok "újrahasznosított" VFX elemeket fedeztek fel a PBE-re felkerült legújabb Tündérkirályság kinézeteken.