Kiábrándító képek az egymillió dolláros Halo-világbajnokságról

Kiábrándító képek az egymillió dolláros Halo-világbajnokságról

Sokan panaszkodtak a helyszín és a körülmények miatt - nem mondhatnánk, hogy ok nélkül.

Az előző hétvégén rendezték a 2017-es Halo-világbajnokságot, ahol - ahogyan arról tegnap már beszámoltunk - az OpTic Gaming szó szerint átgázolt a mezőnyön, így a lineup sorozatban második alkalommal lett a világ legjobbja.

A díjazás nem volt szerény: egymillió dollárt osztottak szét a résztvevő csapatok között. Már csak ezért is lelombozó látni a helyszínen készült képeket, a versenynek otthont adó ESL Ameica Campus ugyanis abszolút méltatlan volt egy világbajnoksághoz.

Az Xboxos YouTuber, Greenskull igyekezett megvédeni a szervezőket: elmondta, hogy a sátorban készült képek meccsek között készültek, illetve hogy ez azok számára volt fenntartva, akik a fő stúdióba már nem fértek be. Utóbbira sem mondanánk azonban azt, hogy világbajnoksághoz méltó: a képek alapján úgy száz néző férhetett be az ötsoros terembe.

De miért pont itt? Ha hihetünk a híreknek, akkor az ESL számára nem tudták biztosítani az eredetileg tervezett helyszínt, így B-tervhez kellett folyamodni - úgy tűnik, ezt sikerült összehozni.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések