Hadat üzent a Facebook a Twitch-nek

Hadat üzent a Facebook a Twitch-nek

Már nem elég a Farmville meg a Mafia, a Facebook következő útja az e-sport világba vezet.

A Facebook az év elején még határozottan azt hangoztatta, hogy nem igazán érdekli az, hogy sport események és versenyek közvetítési jogaiért pénzt adjon. Ezt még Mark Zuckerberg mondta a cég első negyedéves pénzügyi értekezletén. De úgy tűnik, ez a kitétel az e-sportokra nem vonatkozik, hiszen ma a cég bejelentette, hogy szerződést kötött az ESL-el a 2017-es évre.

A megegyezés alapján, az ESL idén 5500 órányi e-esport anyagot ígért, amiből 1500 órányit csak és kizárólag a Facebook Live-on keresztül láthatunk majd. A szerződés az ESL-nek jó, hiszen a közösségi média platformok közül tagadhatatlanul a Facebook a legnagyobb. A hirdetési felület hatalmas, hála a több száz millió felhasználónak és attól függetlenül, hogy ma már szinte minden korosztály használja, azért még mindig azt lehet mondani, hogy a Facebook a fiatalabb generáció virtuális játszótere, ami pedig azt jelenti, hogy megvan a potenciális nézőcsoport is. A Facebook-nak pedig azért jó az egész, mert így olyan tartalmat kap, amivel beszáll a versenybe a közvetítő piacon. A célja pedig minden bizonnyal az, hogy letaszítsa trónjáról a Twitch-et.

Ez persze nem lesz túl egyszerű, hiszen a Twitch ma a legnézettebb és legnépszerűbb streamer oldal. A legtöbb versenyt ott adják, ott van a legtöbb ismert személyiség és úgy általában az egész oldalt abból a célból építették fel, hogy játékokat adjon élő adásban. Hogy ezt valaki el tudja venni tőle, az egyelőre nem túl valószínű. De van egy univerzális megoldás, ami minden ajtó kinyit a világon, ez pedig a pénz, amiből a Facebook éppenséggel nem szenved hiányt. Az ott lévő tőke felhasználásával simán felépítenek majd egy olyan marketingkampányt, ami már komoly versenytársat teremt.

A média költéseket pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nemrég arról is felröppentek a hírek, hogy már e-sport csapatok is megkötötték a szerződéseiket a Facebook-kal. A G2 Esports, az Echo Fox és a Team Dignitas mind aláírták, hogy mostantól ott is csinálnak majd élő adásokat és lehet, hogy később csak és kizárólag oda mennek, ha valakinek stream-elni támad kedve valamelyik csapatból. Jonathan Kemp, a Dignitas vezérigazgatója a megállapodásról a következőket nyilatkozta:

„Az e-sporttal kapcsolatban mindenhol azt lehet olvasni, hogy a jövőben rohamosan növekszik majd a népszerűsége. A növekedéssel együtt pedig új rajongók és új nézők érkeznek majd, akik ezelőtt nem ismerték ezt a világot és lehet, hogy az elején csak keresnék a helyüket. A mostani megegyezéssel egy olyan kapcsolati pontot találtunk, amin keresztül biztos tudunk majd velük találkozni és elérhetőbbé tenni számukra a csapatunkat.”

Láthatólag tehát a Facebook bejelentette, hogy igényt tart az e-sport piac egy szeletére és amilyen elánnal belevetette magát a dolgok sűrűjébe, úgy tűnik, kicsire nem akar adni. Hogy van-e esélye arra, hogy letaszítsa a Twitch-et, rövidtávon nem sok esély van. De ismerve a cég üzleti stratégiáját, két opció lehetséges: vagy felvásárolják, vagy lemásolják és letarolják a jobb elérés miatt. Előbbi némileg nehézkes, főleg, hogy az Amazon nem rég vette meg 1 milliárd dollárért, szóval marad a másolás és a tarolás. Abban pedig jó a Facebook.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Az energetikai felülvizsgálat jelentősége

A modern vállalatok és intézmények számára az energetikai hatékonyság stratégiai előnyt és fenntarthatósági lépést is kínál. Egy 2020-as kormányrendelet alapján mindazok az energetikai rendszerek, amelyek 2022. január 1. előtt lettek üzembe helyezve és meghaladják a 70 kW-os teljesítményt, kötelező energetikai felülvizsgálaton kell, hogy átesnek.

Üzlet - Az otthoni manikűr új korszakának hajnala

Egy sokak által áhított megjelenés része lehet a gondosan ápolt kéz, de a mindennapok sodrásában nem mindig könnyű beiktatni egy szalonlátogatást, ráadásul az anyagi terhek is mérlegelendők. Manapság azonban szerencsére léteznek alternatív megoldások, amelyek megkönnyítik az életünket, és lehetővé teszik, hogy otthon is pazar eredményeket érjünk el.

Közvetítések