Sztárfocisták az e-sportban: bemutatkozott az Ares Esport

Sztárfocisták az e-sportban: bemutatkozott az Ares Esport

Négy játékban fog csapatot létrehozni a szervezet, neves támogatókkal.

Heti szinten jönnek létre újabb és újabb e-sporttal foglalkozó szervezetek, az Ares Esport azonban egyértelműen kiemelkedik a tömegből: nagyszabású koncepció és ehhez méltó szponzorok jellemzik a kezdeményezést.

Az Ares (Alpha Republic of Esport) négy játékban vetné meg a lábát: egy-egy League of Legends, Counter-Strike: Global Offensive és Dota 2 csapat mellett egy Hearthstone játékost is szeretne. Őket a tervek szerint globális válogatók alapján választanák ki.

Ami igazán különlegessé teszi az Ares-t, azok a szponzorként funkcionáló nagykövetek, ismert sportolók fogják támogatni ugyanis az egyes csapatokat. Olyan futballsztárokat is találunk a névsorban, mint a Premier League legjobb játékosának választott N'Golo Kanté, a Leicester City támadója, Riyad Mahrez vagy éppen a világ legdrágább focistája, Paul Pogba két testvére.


A regisztráció a válogatóra júniusban veszi kezdetét: kezdetben regionális selejtezőket fognak tartani, hogy aztán a novemberi nagydöntőn eldőljön, kik húzhatják majd magukra az Ares és a szponzorok mezét.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Miért érdemes outletben szőnyeget vásárolni?

Szőnyeget általában nem egyik napról a másikra vásárol az ember. Egy jól megválasztott darab hosszú évekre meghatározhatja a helyiség hangulatát, ezért természetes, hogy a legtöbben alaposan körülnéznek, mielőtt döntenének.

Üzlet - Borok a világ minden tájáról

A borok területe egy gazdag és változatos világ, amely már ősidők óta részét képezi az emberi kultúráknak. Rengeteg tényező befolyásolja, hogyan értékelünk vagy választunk ki egy-egy kiváló bort, és ez messze túlmutat az ízen vagy az illaton. Sokan hisznek abban, hogy a bor élvezetében az általa mesélt történet legalább olyan fontos, mint maga az ital.

Közvetítések