FIFA VB: Egy kapitány jegyzetei - 1. rész

Egy kis betekintő a magyar FIFA ps4 válogatott kapitányának fejébe.

Egy kapitány jegyzetei, 1.rész: Magyar – Belga, avagy húzzunk-e 19-re lapot?

Elkezdődött. A Magyar PS4 történetének első FVPA világbajnoksága. Az első meccsre való felkészülésnél próbáltunk olyan ellenfeleket választani, akik a legerősebbek közül valók.  A selejtezőkben futball leckéket adó Szaúd-Arábia ellen két döntetlen, az egyik legjobban passzoló csapat (Algéria) ellen egy döntetlen, egy győzelem, a franciák ellen pedig egy gól nélküli meccs után egy vereség még belefért. Erős ellenfelek, jó játék a felkészülés során, bizakodás.

Eljött a nap, az a szerencsétlen 13-a. Már a kezdés előtt éreztük a feszültséget a levegőben, nem csak mint játékos, mint kapitány is. A mérkőzés előtt 2 órán keresztül vitatkoztunk azon, hogy milyen felállásban játsszunk és melyik poszton, melyik meccsen ki szerepeljen. Ha 25-ször nem változtattunk a felálláson, akkor egyszer sem. Kockáztattunk… megállapodtunk, hogy a keretből mindenkit játszatunk, senki nem fog kimaradni a nyitómeccsen, majd elővettük a pakliból a válogatott ellen sosem használt és nem gyakorolt 4-3-3 holding nevű felállást és gyorsan, a vb meccs előtt még lejátszottunk benne 3-4 meccset, csak hogy szokjuk, plusz a két meccskeret egymás ellen. 1-0 az első meccsen pályára lépőknek. Úgy nézett ki, hogy működik a taktika. Csak az a fránya összeállítás. Abban kételkedtem, de a többiek gyorsan meggyőztek, hiszen minden játékos megérdemli, hogy pályára lépjen.


Az első meccs első 20 percét átaludtuk, a Belgák a kapunkhoz szegeztek minket, de Cipriánék állták a sarat, és szép csendben kijöttünk a szorításból. El-el jutottunk a belga kapuig és sikerült lehetőségeket is kialakítani. Aztán bekövetkezett az, amitől a legjobban félünk mert tudjuk, hogy a csapat achilles-ína. Az a rohadt kontra. A belgák megkontráztak, beadták és a szemét FIFA nem húzta rá a labdára egyik védőnket sem. 1-0 oda. Az ellenfél vezetése felspanolt minket. Éreztük, hogy meglehet. Meg kell, hogy legyen! Amikor a csapat legfiatalabb játékosa úgy lép ki az öltözőből hogy: „Gyerünk srácok, tépjük szét őket”. Nekik estünk. Az utolsó fél órától azt sem tudták, melyik bolygón vannak. Park the bus és 11 emberrel védekezés. Egy-egy kontra jutott csak át a félpályánkon, de szerencsére az sem sokáig. Telnek a percek és nem jön a gól. Mindig belecsúsznak, blokkolnak, véd a kapus. Szöglet jobbról-balról, már a 90. perc. Ismét szöglet, szólok Cipriánnak, hogy jöjjön fel. Nem érdekel ha kapunk még egyet, de nem lehet, hogy nem lesz hős valakiből. Miért ne legyen a kapusunk az? Nem lesz. Megint kimarad a helyzet, Dávid gurítása a kapufa tövéről az oldalhálóba pattan. Vége, kikaptunk.


A második meccset már a kispadról nézzük, közben megbeszélve a játékosokkal az előző meccs hibáit és pozitívumait. Megegyezünk, hogy nem érdemeltünk vereséget. Majd látjuk, hogy a belgák az első támadásukból szerencsés gólt szereznek, majd jön a következő. Szétestünk. Csak ne legyen túl sok a vége. a 35. percben már 3-0 oda. Nem kommunikálunk. Össze vagyunk zavarodva. Nincsen, aki irányítson. Szöglet jön. A belgák felállnak a szögletvariációjukhoz kicsiben. Senki nem megy ki rájuk. Ott áll 3 belga és nincs ott magyar. Jön a beadás, megint gól. A második félidőben gálázik az ellenfél. Már-már aláznak minket. És minden bejön nekik. A vége 5-0. Hála istennek, hogy csak 5-0. Lapot húztunk a 19-re. Elbuktuk, pedig ha tartjuk, akkor már nyertünk volna. Hibáztunk, hibáztam. Jó csapat ez a belga, de fogható lett volna. Hibáztunk, mert a vezető típusú játékosainkat az első meccsre beraktuk és a második meccsre nem maradt leader. Talán elég lett volna a belgák ellen a selejtezők során tökéletesen működő 4-1-2-1-2 wide. Talán mégsem kellett volna játszatni minden áron mindenkit. Talán pihentetni kellett volna azt a 2-3 hetek óta gyenge formában játszó emberünket… Már sosem tudjuk meg.


Már csak előre nézhetünk és pár nap múlva a hollandok torkának kell ugrani. Nem rossz csapat, de papíron gyengébbek, mint a belgák. Minket pedig meglepetésre esélyes csapatként tartanak számon. Nem okozhatunk csalódást, közel 10000 ember látta fél nap alatt a meccset. Sikerre éhesek. És ez a rutintalan csikóválogatott képes a sikerre. Csak türelem és egy kis szerencse kell… Meg kevesebb hiba… Nem okozhatunk csalódást. Sem az ismerőseinknek, sem szurkolóknak és főleg nem magunknak. Nincs választásunk. Megint lapot fogunk kérni a 19-re. És most be kell hogy jöjjön…

A Kapitány

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!