Újabb játékos csatlakozott az 1000+ killes brigádba

Újabb játékos csatlakozott az 1000+ killes brigádba

Sneaky a hétvége során szerezte meg profi pályafutásának 1000. gyilkosságát, ráadásul volt csapattársa, Balls ellen.

Nem sokan maradnak annyi ideig a versenyszférában, hogy elérjék az 1000. gyilkosságukat. Ez egy hosszú folyamat, mely több évbe telik és ahogy mondtuk, nem minden játékos képes releváns maradni annyi ideig, hiszen a meta, a hősök és a stratégiák is változnak, folyamatosan alkalmazkodni kell.

1000 killnél jár WildTurtle

Az egyikori és egyben mostani TSM lövész, aki megjárta az Immortalst is tavaly elérte az 1000. killjét profi karrierje során.

Ezzel a gyilkossággal egy olyan elit klub tagja lehet, ahol nem sokan vannak, Doublelift és WildTurtle is megszerezte már ezt a címet, de itt van a legendás Faker is, valamint PraY, csak hogy igazán nagy neveket említsünk. Meg is örökítették szerencsére a pillanatot, amit egy Varus Q-val szerzett, Balls ellen, aki azóta a FlyQuest-ben nyomja, míg Sneaky a kezdetek óta oszlopos és egyben utolsó aktív tagja a csapatnak az eredeti felállásból, hiszen a többiek már máshol játszanak.

Igazán történelmi pillanat ez, amiből nem sokat látni, vajon ki lesz az első, ha lesz ilyen egyáltalán, aki eléri majd a 2000. gyilkosságot?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések