Faker:

Faker: "Az e-sport semmiben sem különbözik a hétköznapi sportoktól"

Faker egy tartalmas interjún vett részt, ahol a League of Legends-ről, illetve úgy az e-sportról, mint iparágról beszélgettek vele.

A világ legeredményesebb League of Legends játékosa, Faker szerint az e-sport semmiben sem különbözik a hétköznapi sportoktól, pusztán más időpontban született meg.

"Ha azon gondolkozunk, mi a lényege a sportnak, rájöhetünk, hogy az emberek szórakoztatása, az e-sport pedig csak egy új generáció ebben. A tradicionális sportok nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai tevékenységre, az új sportok azonban inkább az agyat dolgoztatják. Természetesen ilyen sportok már régen is léteztek, például a sakk vagy a go, de mindeddig az ilyen játékokat nem nagyon ismerték el, azt hiszem azért, mert nehéz csoportosan élvezni. Azonban a technológia fejlődésének köszönhetően ez most már nem jelent akadályt. Hasonlóképpen a League of Legends-hez, az új játékok már olyan technológiákat alkalmaznak, amelyek a nézők szórakoztatására, és a verseny színessé tételére fókuszálnak. Így váltak az e-sportok szórakoztatóvá, sportszerűvé."

Faker az első, aki több mint 1 millió dollárt nyert LoL versenyekkel

Hodi | 17/05/27 08:47 Negyedik éve a világ legjobbja, 35 versenyen vett eddig részt, de még csak most, az MSI győzelmet követően lépte át az első millió dollárját versenydíjazásokat tekintve a 21 éves Faker. Az SKT koreai midesének ennyi idő kellett ahhoz, hogy összekalapozza ezt az átszámítva körülbelül 270 millió Ft-nak megfelelő pénzt a különböző tornákon elért fizetős helyezésekkel.

Az e-sportok jogi elhelyezésének vitája a mai napig tart. Az a tény, hogy a laikus közönség nem fogadja el, hogy egy sportcsatorna közvetítené az e-sport mérkőzéseket, mindent elárul arról, hogy ezek az emberek milyen keveset gondolnak az e-sportokról és a profi játékosokról. Koreában, ahonnan az e-sportok indultak, ebben nincs semmi különbség, ugyanolyan szabályozások vonatkoznak az e-sport játékokra is. Faker szerint ez a negatív hozzáállás nagyban gátolja az e-sport terjedését a világ többi részén. 

"Az emberek mindig azzal érvelnek, hogy a hétköznapi sportok fizikai aktivitást igényelnek, ami egészséges életvitelt jelent, az e-sportban viszont erre nincs szükség. Ez a fajta hozzáállás negatív előítélet. Nem számít, milyen sportot űzöl, ha túl sokat csinálod, az ugyanúgy nem tesz jót. A videojátékokat könnyű megközelíteni és élvezni, főleg egy olyan közegben, ahol szintén szeretik. Ezért van ilyen rossz megítélésük, képzeld el, mi lenne, ha egy ember 10 órát csak focizna."

Faker egyedülálló helyzetben van, fiatal kora ellenére különleges képviselője a League of Legends-nek. Többszörös világbajnokként jelenleg őt tartják a legjobb LoL játékosnak, és sikere évek óta töretlen. Szerinte a LoL, mint játék, ha csak nem történik valami katasztrófa, még sokáig az e-sportok csúcsán tud maradni. 

Ronaldo és Faker

Faker megosztott néhány gondolatot arról is, hogy mi kéne ahhoz, hogy egy másik csapat elérje azt, amit ő felépített az SKT-vel. Szerinte, mivel ez egy nem kis cél, így a csapatnak elsősorban megfelelő anyagi háttérre és szponzorokra van szüksége.

"Nem egyszerű olyan csapatot létrehozni, amelyik meg tudja javítani a mi rekordunkat. Úgy gondolom, hogy a jövő mozgalmasabb lesz, és több nézőt fog vonzani, a csapatoknak a költségei pedig emelkedni fognak. Szerintem természetes lesz, hogy az ilyen csapatok a világbajnoki címét akarják majd megszerezni, ez pedig a szponzoroknak többe fog kerülni."

Faker szerint az emelkedő nyeremények mellett a dicsőség ugyanolyan lényeges.

"Azt hiszem fontos, hogy inspirációt meríts a hagyományos sportokból, annak érdekében, hogy jobban elmosódjon a határ a kettő között. A győzelem fontos, ám a dicsőség is ugyanennyire, hiszen ez mindenkit ösztönöz. Engem is és a csapatomat is. Remélem, hogy a Riot figyelembe veszi ezeket a dolgokat." 

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Képek forrása: flickr.com

Kövess Minket!