FIFA17 VB: Kína meglepett minket, Hollandia ellen pedig átaludtunk egy mérkőzést!

Kína ellen nem találtuk az ellenszert, Hollandia ellen pedig későn ébredtünk. Már csak az ITFA vb-n vagyunk versenyben!

Bemutatkozott a magyar FIFA17 válogatottunk az ITFA világbajnokságon is. Kína ellen előbb 1-1-es döntetlent majd egy 2-0-ás vereséget szenvedtünk az F csoport nyitómérkőzésén. Az előzetes információk beigazolódni látszottak, miszerint az ázsiai csapatok elleni lag bizony befolyásoló erővel bír a mérkőzésre nézve. Természetesen ez kétoldalú dolog, erre fogni a vereséget nem lehet és nincs is értelme.

Az első mérkőzésen, pláne az első félidőben nagy fölényben fociztunk. Ezt végül egy tetszetős támadás végén Karika passza után Dávid közvetlen közelről leadott lövését követően gólra tudtuk váltani. Ami viszont ezután következett az megint érthetetlen. Mintha bent ragadtunk volna az öltözőben, Kína egyre inkább vette át a kezdeményezést. Végül Pityke 16-oson belüli szabálytalansága miatt tizenegyeshez jutottak. XXOO nem hibázott és megszerezte az egyenlítő találatot. Ez valamennyire felrázott minket, lelkesen elkezdtünk támadni, de igazi helyzetet már nem nagyon tudtunk kialakítani, elúszott tehát egy jó kezdés lehetősége, 1-1.

Fejben mintha még a múltat vadászná és a miérteken törné a fejét a magyar válogatott, pedig már a 2. mérkőzés is elkezdődött. Az első félidő nem bővelkedett izgalmakban, viszont kínai fölényt eredményezett. Nehezen vagy épp egyáltalán nem sikerült felvenni a mérkőzés ritmusát, úgy tűnt, a szünet nekünk jön jókor. Nem így történt, Kína rendezte sorait, megrázta magát és kettőt vágott az utolsó játékrészben. Mindkét találat előtt bohócot csináltak a védelmünkből, ami után Miess duplázott. Ezzel bezsebelték a 3 pontot.

Magyarország 1-1 Kína
Kína 2-0 Magyarország

A csoport állása az első forduló után:

Venezuela két győzelemmel mutatkozott be Franciaország ellen, mindkétszer 1-0-ára győzedelmeskedtek. A következő fordulóban a gallok ellen játszunk, számukra szintén az életben maradás lesz a tét.

Búcsú az FVPA világbajnokságtól

Az utolsó fordulóban Hollandiával találkozott válogatottunk. A 83. percig úgy tűnt összejöhet a csoda, ezután 7 perc alatt elintéztek minket, Hollandia 2-0ára nyert. A második meccsen a 38. percben egy kontra után mattoltak minket, rohanhattunk az eredmény után, egyenlítésre még futotta, de többre már nem. 1-1.

2 győzelem esetén joggal pályázhattunk volna a továbbjutást érő helyek valamelyikére. Ez a nyomás viszont úgy tűnik túl sok volt hazánk fiainak. Hiába kezdtünk jól az első meccsen, nem igazán sikerült megtörnünk ellenfelünket. Hiába birtokoltuk többet a labdát és igyekeztünk támadni, ötlettelenek voltunk a kapu előtt, már ha egyáltalán sikerült eljutni odáig. A második félidőben is elszántan próbáltuk uralni a játékot de mind hiába, egy ártalmatlan beadás után Pasong cselezgetett majd 5 ember közül lőtte a hálóba a labdát. Pár perc után megint ő a főszereplő, egy becsúszást követően pattant társa elé a labda aki az ötös sarkáról passzol, ő pedig a bal sarokba lőtte a labdát a 11-es pontról. 0-2.

Egy sikertelen nap után, hogyan is búcsúzhatna egy válogatott egy vb-től? Becsületére váljék a csapatnak, hogy nem adták fel és lelkesen kezdték a második találkozót. Ellenfelünk inkább a kontrákba bízott, mi pedig folyamatosan támadtunk. Néhányszor meg is tornáztattuk a kapusukat GG_Agonyt, aki állta a sarat. A 39. percben azonban egy meseszép támadást követően Fadelsamir balról a tizenhatoson belül Pasonghoz tálal aki kiszolgálja az üresen mellette álló Onslowt. Vezet Hollandia. A 2. félidőre azonban feltámadtunk, beleadtunk anyait-apait, ha már a továbbjutás nem lehetséges. A 78. percben egy 16-os bal sarkától elvégzett szabadrúgás után Karpi Feri emelkedett a legmagasabbra és bólintott a kapuba, 1-1. Itt nem álltunk meg, az utolsó 10 percet is megnyomtuk és a hosszabbításban Norbi beadását megint Feri váltotta gólra, az újabb fejessel beállította a végeredményt, 2-1. Hol volt ez a csapat az egész vb alatt? Tudunk remekül és bizony tudunk pocsékul is futballozni. A világbajnokság nélkülünk folytatódik.

Hollandia 2-0 Magyarország
Magyarország 2-1 Hollandia

A kvartett végeredménye:

Az eddigi biztos továbbjutók csoportok szerint:

A: 1. Franciaoszrág, 2. Brazília, 3. Svájc
B: 1. Algéria, 2. Oroszország
C: 1. Dánia, 2. Egyesült Királyság, 3. Olaszország
D: 1. Belgium, 2. Tunézia
E: 1. Szaúd-Arábia, 2. Törökország

A 4 legtöbb pontot szerző első helyezett erőnyerő a nyolcaddöntőkben, feketevél jelezve az előbbi felsorolásban!

A nyolcaddöntők párosításai:

Törökország - Svájc
Egyesült Királyság - Oroszország
Tunézia - Dánia
Brazília - Olaszország

Az ITFA vb további mérkőzéseit élőben láthatjátok az Esport1 facebook oldalán! Bővebb információ hamarosan!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!