Újabb legendák érkeznek a játékba és még saját sztorit is kapnak!

Újabb legendák érkeznek a játékba és még saját sztorit is kapnak!

Tegnapi live stream során sok újdonságot kaptunk, de az egyik legérdekesebb mindenképp az új Ikonok funkció lett.

Már jó ideje tisztában vagyunk azzal, hogy Legendák helyett idén Ikonok funkciót kapunk. A tegnapi stream során egy videó is napvilágot látott, ami egy nagyon izgalmas dolgot vonzott maga után. Az ikonikus játékosok nem egy és nem is kettő, hanem három kártyát fognak kapni!

Ezen felül érkezik ugyanerre a részre egy Icon Stories is, ami egy folyamaton vezet végig minket a játékos életében. Az első verzió egy ikonnál a karrierje elején fog kezdődni, itt kapjuk meg az első kártyát, aminek a legkevesebb pontja van. A második verzió a játékos normál ratingje. Ez helyettesíti a korábbi verziókban megkapott legenda kártyáját. Végül pedig a harmadik verzió, ami egyben az utolsó is, az úgynevezett in-form kártya lesz, aminek a legjobbak a pontszámai. 

Ahogy az a videóban is kiderül, egy újabb ikon is érkezik a játékba, Ronaldinho személyében. Az előző játék során sokan hiányolták a brazil legendát, most egyből hármat is kapunk belőle. Nagyszerű húzás az EA Sports-tól!

Így már bővült az ikonok sora, ugyanis már 16-nál járunk. 

Ronaldo Nazario, Ronaldinho, Diego Maradona, Thierry Henry, Lev Yashin, Pele, Ruud Gullit, Roberto Carlos, Jay Jay Okocha, Patrick Vieira, Peter Schmeichel, Carles Puyol, Alessandro Del Piero, Micheal Owen, Rio Ferdinand.

Az EA tegnap azt is megerősítette, hogy a többi ikont majd később fogják bejelenteni. 

Érkeznek a Ones to Watch kártyák is, amik az előző FIFA-ban nagy sikert arattak. Igaz, idén majd nem kell rájuk annyit várnunk, mint tavaly, hiszen egyből a megjelenéssel együtt elérhetőek lesznek.

Manchester United - Romelu Lukaku

Arsenal - Alexande Lacazette

Bayern München - James Rodriguez

AC Milan - Leandro Bonucci

Juventus - Douglas Costa

Annyit tettek még hozzá az OTW kártyákhoz, ez nem csak egy Team of the Week lesz, hanem egy kicsit több, de jelenleg ennél többet még nem árulhatnak el ezzel kapcsolatban.

Ti mennyire várjátok már az idei FIFA-t?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!