Több mint 100 jelentkező gyűlt össze az NA LCS helyekre!

Több mint 100 csapat adta le jelentkezését az NA LCS 10 helyére, nem csak európai csapatok kapnának a lehetőségen, hanem a kínaiak is.

Tegnap már írtunk arról, hogy négy európai csapat is érdeklődött az NA LCS helyekért. Ahogy telnek a napok, egyre több információ lát napvilágot a jelentkezők személyéről és persze számáról. 

Négy európai csapat is Amerikában folytatná jövőre

Aioween | 17/08/02 11:09Július 28-ig lehetett jelentkezni az NA LCS helyekre, ezek darabja 10 millió dollárba kerül, négy európai csapat pedig úgy gondolja, ott több babér teremhet nekik. Azt tudtuk, hogy borsos lesz az NA LCS helyeknek az ára, illetve azt is, hogy pályázni kell rá.

A Scoreesports értesülései szerint legalább egy kínai csapat is jelentkezett egy olyan támogatóval mögöttük, akik nemrég szálltak be az e-sport iparágba. Hiába jön a franchise rendszer a kínai ligában is, úgy látszik az amerikai még mindig kívánatosabb. Valószínűleg nem ez lesz az egyetlen meglepetés a jelentkezések során, elég ha csak a G2-ra és a Fnatic-ra gondolunk az EU LCS-ből, akik nélkül nem lenne ugyanaz az itteni liga. 

Továbbra sem érkezett nyilatkozat a G2, a Fnatic és a Spylce részéről. A Misfits is csak ennyit mondott: "Büszkék vagyunk, hogy az EU LCS részei lehetünk. Nincs további mondanivalónk a témában." Ebből a négy csapatból három rendelkezik amerikai tőkével is, a G2 az egyetlen kakukktojás ilyen téren. Ocelote-ot azonban ismerjük, nem rest megtenni a szükséges lépéseket szervezetének érdekében és úgy gondolja, hogy jelenleg ez a leglogikusabb döntés, hogy odaát folytassák. 

Belegondolni is durva, hogy több mint 100 csapat jelentkezett összesen. Már csak a 10 vagy 13 millió dolláros jelentkezési ár miatt is, attól függően, hogy jelenleg az NA LCS tagjai vagyunk, vagy sem. Ez nagyjából kizárja az összes amatőr csapatot, akik maximum poénból jelentkeznének, mivel a pénzt valahonnan elő kell keríteni. Tehát világszinten több mint 100 igenis komoly csapat érdeklődik jelenleg az NA LCS miatt. Ha belegondolunk, ez nagyjából egyenlő az összes régióban versenyző csapatok számával. Nyilván lesznek újabb csapatok is, akik még nem voltak az LCS-ben, több Challenger csapat is megütheti a mércét a mai világban.

Hivatalosan a Riot nem akarta ezt a tényt sem megerősíteni, sem cáfolni. "Az NA LCS partnerségi pályázatok elbírálása egy teljesen zárt folyamat." 

Vajon kiket fognak jóváhagyni? Új szereplők, meglepetések szinte biztosan lesznek és könnyen előfordulhat, hogy olyan csapatoktól veszünk végleges búcsút, akikre nem is gondoltunk volna.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!